Lassan vége a nyárnak és sok gyerek boldogan megy iskolába idén ősszel, a nyáron ugyanis sokan voltak táborozni és lesz mit mesélni a többieknek az osztályba. Ami végülis nem újdonság, de idén lehetősége volt erre olyanoknak is, akik anyagi helyzete nem engedte volna meg, hogy egy nagyszerű élményben legyen részük. Az utóbbi években szomorúan néztem a tájékoztatásokat és kiírásokat. Bizony igaz volt, aki gyermekét akarta nyaralni küldeni, mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Nem egyedi eset volt, hogy ezt NEM engedhette meg magának sok család. Lassan felnőtt lesz az a generáció, akik közt sokan vannak olyanok, kik életükbe jó, ha egyszer voltak nyaralni valamelyik vízparti táborban. Tudom az utóbbi időben sok kritikát kap a kormány, de el kell ismerni, hogy nagyon jó lehetőséget adott, hogy az Erzsébet-programon belül táborokat indított. Az utóbbi években nem nagyon szerveztek állami táborokat, amelyeket azok is megengedhettek maguknak, akiknek aligha juttna arra, hogy - egyébként az olyan nagyon drága helyre - nyaralni küldje gyermekét. Tudom mindenki egymásra mutogat ilyenkor, hogy bárki tudna ilyet csinálni, de eddig valamiért mégsem volt ( miért is ? ) és most végre létrejött. A gyerekeknek egy hetes turnusokat szerveztek különböző programokkal.  A program nem a gazdagabb és nem is a nagycsaládoknak szólt, ide az egyetlen feltétel az volt, hogy olyan gyerekek jelentkezhetnek, akik nehezebb anyagi helyzetben élnek.  A táborokat a különböző érdeklődési kör szerint csoportosították. A lelkesen és örömtől csillogó arcot látva, ahogy a barátaim gyermekét láttam, a sok élménybeszámolót hallgatva, nem értem miért nem is volt ilyen eddig ?  Magyarország anyagi helyzetéről nagyon sokszor hallunk, ám nagyon kevés esetben van szó arról, hogy milyen jó dolgok is történnek mellette. Az itt résztvevő gyerekek élménye nagyon fontos, ami az ő jővőjüket építi és ez a mi ( felnőttekre gondoltam ) jővőnket is jelenti. A program nem zárult le, meghirdették az őszi időszakra is !  Várják egyéni jelentkezők,csoportok, iskolai osztályok jelentkezését.  Reménykedem benne, hogy a későbbiekben is lesz a programnak folytatása, mert igenis szükség van ilyenre. 

Kívánok mindenkinek nagyon jó pihenést a következő pár napra, ami még ebből a nyárból maradt !

És közben hallgassuk meg az új Tábordalt, a képeket nézve remélem más is érzi mennyire jó ez a kezdeményezés.

A dalt a Megasztárban megismert énekesek éneklik :Patai Anna, Radics Gigi, Szakos Andrea, Tolvai Renáta, Kökény Attila, Burgess Benji, Lakatos Yvette és Talán Attila

https://www.erzsebetprogram.hu/hirek.php?azon=59

 

A tv 2 Riportját láthatjátok. A legtöbb magyar család már három gyermeket sem mer vállalni, ellentétben a Lakatos családdal. Magdi és Zsolt eddig tizenkét gyermekkel büszkélkedhet. A legidősebb 16 éves, míg a legkisebb mindössze 6 hónapos. Magdi, az édesanya szerint ahogy egyre többen lettek egyre jobban kezdtek élni.

 

A televíziós műsorokban valahogy mostanában a megszokás és rutin uralkodik és olyan sokszor mondjuk azt, egy - egy unalmas ismétlés után, hogy mit vártunk volna tőle. ( ?!? ) Na, ezen igyekeznek változtatni a közszolgálati adók. Igencsak új arculattal és műsorokkal színesítik az m1, m2, Duna Televízió adásait. Ilyenek például a Hacktion, Mindenből egy van, Mága Show, Gasztroangyal, Maradj talpon, DTK Show, Magyarország Szeretlek ! Eddig ígéretesek  az újítások, a műsorvezetők. ( Én kifejezetten bírom a Borbás Marcsit és a Gundelt is és örülök az új / számomra még ismeretlen / embereknek .)  Már második alkalommal láttam a Magyarország, szeretlek ! című műsort, eddig nagyon tetszik, szerintem  jól sikerült.

 

 

"A show műsorvezetője Szente Vajk, a megmérkőző csapatok állandó csapatkapitányai pedig Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő - kik oldalukon 3-3 hírességgel vágnak neki a küzdelemnek. A zenéé és a nevetésé a főszerep - miközben sok érdekes és néha meghökkentő dolgot tudhatunk meg hazánkról. "

 

 

Talán sokak számára nem tetszik a vetélkedős, zenés, vicces műfaj, de bizony én már kicsit unom, hogy 100 év múlva is a Való Világ butuska szilikonos libuskáit ( semmi bajom egyébként, aki szépészeti műtéteken vesz részt és elnézést attól, aki ezekben a műsorokban szerepel, van 2 diplomája vagy pedig nem butuska, - ezek szerint csak én néztem annak - igaza is lehet, hiszen  ez pénzkeresetnek biztos nem rossz dolog ) és unalmas sorozatokat nézzem, ami már a két másik adón is leadtak. Valamint nem rajongok azért sem, hogy a különböző, éjszakába hajló, 100x látott akciófilmet nézzem újra és újra. Így én igencsak örülök a vidám műsoroknak, szeretem a vetélkedést, és  itt még azt is, hogy megismerkedhetek különböző dolgokkal Magyarországgal kapcsolatban. Talán nem kedvelem nagyon a két vezető csapatkapitányt (sem Jakupcsek Gabi, sem Csiszár Jenő nem épp a kedvencem - mibe bele ne kössek még ? :) ) de mégis jó dolog velük gondolkozni vagy rájönni, hogy "Te Jó ég, de régen tanultam már ezt !" / Pedig olyan öreg még nem is vagyok.  / És ehhez szerintem nem kell épp nagy rejtvényfejtőnek lenni ( azért ez, szerintem mégis egy kis előnyt jelent ), hogy egy picit az agyunkat is használjuk és ne csak kukkoljunk mások után. ( Na, és a pénzünkről ne is beszéljünk, ha valaki telefonálni merne a kedvencére. )

 

 

 

 

 

Szóval hajrá közszolgálat, és Magyarország én is szeretlek !

 

 

 

 

 

 

Magyarország, szeretlek !

M1:   Vasárnap (Október 9.) 20:15 Nagyothalló
    Péntek (Október 14.) 10:00 (ism.)
    Vasárnap (Október 16.) 20:15 Nagyothalló
    Péntek (Október 21.) 10:00 (ism

 

Lezárult az RTL Klub tehetségkutatójának válogatása, megvan az X - faktor győztes tizenkettője ! Bár a cím nem teljesen jogos, hiszen a 9 egyéni nyertes mellett 3 csapat is van a tizenkettes szám alatt. A döntősök :  Bagosi Alexa, Baricz Gergő, Demes Tamás, Gyurcsik Tibor, Kelemen Csaba - Lil C. , Kocsis Tibor, Kováts Vera, Muri Enikő, Tarány Tamás és a csapatok : Hajdú Bea és Mariann ( Ikrek ), Apollo 23,  Rocktenors

Hát, az igazat megvallva nem mindig értettem egyet a mentorok döntésével és sokszor  pedig sajnáltam, hogy dönteni kellett két egyszerre szereplő versenyző között, mert még csak árnyalatnyi ( ha csak nem szimpátiában, de tehetségben semmi ) különbséget sem láttam. Szerintem a zsűri / mentorok szinte már a biztosra mentek és olyanokra apelláltak, akikben biztosak, hogy szimpátia vagy hang alapján kiemelkednek és nem fognak az élő show-ban elcsúszni. Ilyen például Kocsis Tibor, aki már a Csillag Születikben majdnem a legjobb lett és az élő műsorban is kiválóan teljesített.  Ellenben nagyon örülök, hogy vannak olyanok akik még ismeretlenek, sehol sem teljesítettek, csakis maguknak. Ilyen a fiatal Kováts Vera és az Ikrek, akik bár még nagyon fiatalok, nincs ugyan profizmusok, de igen tehetséges és szimpatikusak.  Én valahogy ilyenért gondolom ezt a műsort, hogy a tehetségek felfedeződjenek és csiszolódjanak. Kíváncsian várom az élő műsort, remélem a kedvencek továbbra is úgy teljesítenek ahogy én várom. Legközelebb már élőben !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Emily Procter neve a Helyszínelő sorozatok rajongóik számára nem idegen, hiszen a színésznő a Miami helyszínelők egyik kulcsfiguráját játssza. A ma 43 éves színésznőnek 2010 december 8.- án született kislánya Philippa Frances, becenevén Pippa, kinek apukája a zenész, Paul Bryan. A CSI : Miami 9. évadját sokan kíváncsian néztük, mennyire látszik is Emily terhessége, amit nem írtak bele a történetbe és próbáltak elrejteni. ( Aki tudta, hogy közben kisbabát vár, annak egyértelműek voltak a jelenetek ) Emily október 6.-án a CBS műsorában jelent meg, ahova magával hozta 10 hónapos kislányát is. A kicsi aranyos volt, mosolygott és integetett. A színésznő elmondta, hogy nagyon szereti az anyaságot : "Ez a legjobb munkám, amit valaha csak volt."

 

Boldog szülinapot Emily !

 

Emlékezzünk ... 

Az 1848 / 49- es  szabadságharc meghatározó eseménye a magyarok történelmének. A magyar seregek kitartó és önfeláldozó küzdelem után 1849. augusztus 13.-án Világosnál letették a fegyvert. A szabadságharc elbukott, de még csak ezután jött a megtorlás. Haynau tábornok kegyetlen  módszerrel kezdett a megrettentéshez, sok - sok ember halála vagy fogságba zárása az ő ítéletének volt köszönhető. Igyekezett "méltó" nevet szerezni magának és ezt vezető emberek halálával igyekezett elérni, ilyen volt az október 6-án elrettentésképpen Aradon 13 honvédtábornok kivégzése. A 13 tábornok  Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő,  Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leininger- Westerburg Károly, Nagysándor József , Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly méltósággal viselte a kivégzést. Október 6-a azóta is a magyar nemzet gyásznapja. Azt hitték ezzel elrettenthetik a magyar népet, ám az ellenkezőjét érték el vele.  A 13 tábornok Aradon és Batthyány Lajos Pesten emberfeletti bátorsággal viselte el a halált. A szabadságharc bukása után a teljes terror jegyében a vértanúkról említést sem lehetett tenni.  Ám titokban annál többet beszéltek róla.  A hősiesség, amit a magyarok felmutattak, olyan rokonszenvet váltott ki Európa-, sőt Amerika-szerte, amely a nemzet reményeit táplálta, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenségét.

 

Ady Endre: Október 6.

 

 

Őszi napnak mosolygása,

Őszi rózsa hervadása,

Őszi szélnek bús keserve

Egy-egy könny e szentelt helyre,

 

Hol megváltott – hősi áron –

Becsületet, dicsőséget

Az aradi tizenhárom.

 

 

Az aradi Golgotára

Ráragyogott a nap sugára,

Oda hull az őszi rózsa,

Hulló levél búcsú csókja;

Bánat sír a száraz ágon,

Ott alussza csendes álmát

Az aradi tizenhárom.

 

 

Őszi napnak csendes fénye,

Tűzz reá a fényes égre,

Bús szívünknek enyhe fényed

Adjon nyugvást, békességet;

Sugáridon szellem járjon

A keressen fel küzdelminkben

Az aradi tizenhárom.

 

 

Aki szereti a tésztákat, szerintem szereti ezt a könnyen készíthető és igazán laktató ételt is. A nokedlit főként köretként esszük valamilyen finom húsos étel mellé. Esetleg csipetkének készíthetjük sűrűbbre is  levestésztának. Az elkészítés könnyű : lisztet, tojást, vizet és kevés sót keverünk össze. Általában 100 gr liszthez adunk csipet sót és egy egész tojást és annyi vizet amennyit felvesz és könnyű, de még nem túl híg tésztát kapunk. Vannak, akik víz helyet tejfölt adnak hozzá vagy sajttal, vajjal készítik.

Amit itt láttok, így készült :

30 dkg liszt
3 db  tojás
1 dl víz
csipet só

 

Kb. 3 liter vizet tégy fel egy fazékba főni és tégy bele egy kevés olajat és vagy 2 kanál sót. Míg felforr a víz, keverd be a tésztát. Egy edénybe tedd bele a lisztet és sózd, majd keverd meg. Ezek után külön tálkákban üsd fel a tojásokat és úgy keverd majd a liszthez. Végül öntsd fel a víz felével és folyamatosan kevergesd, míg felveszi, majd add hozzá az egészet, míg könnyen keverhetővé válik a tészta. Közben biztos felforrt a víz, tehát jöhet a szaggatás. Ehhez szükséged van egy szaggatóra és a lapátjára. ( Együtt árulják őket. ) Tedd a szaggatót a forró vizes edényre és a tégy rá egy adag tésztát, a lapát tologatásával szaggasd a tésztát a forró vízbe. Hamarosan feljön a tészta a víz tetejére, kavard meg, majd egy perc után szedd ki őket. Nem szabad sokáig főzni, mert kesernyés íze lesz. Ha kész, kevés vajon is átpiríthatod, így jobb ízű lesz.

Készíthetjük sűrűbbre, több liszttel, akkor levesbetétként kiváló. Adhatunk hozzá sajtot, sült  sonkát, szalonnát, vagy pirított hagymát, tejfölt, ( képen ) ezeken kívül zöldséggel, tojással is készíthetjük.

Jó étvágyat kívánok !

 

Jennifer Grey és családja

2011.10.04. 11:59

Én igenis nagy Dirty Dancing rajongó vagyok. Rajongtam a helyes Patrick Swayze és Jennifer Grey alkotta szerelmespárért és bizony nagyon szorítottam nekik, hogy a történet sikeres legyen és egy romantikus, boldog jelenetet lássak a végén. Sokaknak talán szirupos a történet, mások pedig talán fogják a pártomat és szívesen nézik végig a történet újra és újra ha adják valamelyik tévécsatornán. ( Ne ijedj meg, nem adják olyan túl gyakran ! ) Elég szomorú voltam mikor Johnny 2009-ben végleg elment, ugyanis a hasnyálmirigyrákban szenvedő Patrick ötvenhét évesen feladta a harcot. Jennifer is átesett hasonlón, hiszen a színésznőnél is rákot találtak, de szerencsére úgy tűnik sikerült átvészelnie és felépült. A Baby-t játszó színésznő azóta igyekszik másoknak is tanácsokat osztogatni, hogyan figyeljünk a pajzsmirigyre és vegyük észre ha valami baj van. A legújabb képek  akkor készültek, mikor a  9 éves kislányával, Stellával és férjével, Clark Gregg színésszel jelentek meg egy film bemutatóján október 2.-án.

 

Az biztos ma már senki sem állítja Baby-t a sarokban!


Völgyesi Gabi az Unique együttes énekesnője babakelengye-vásárlás közben nyilatkozott a Life.hu-nak. Gabi szerint a baba fél éves kora után kezd újra munkával foglalkozni, ha a kicsi is engedi majd. A pici neve és neme titok, majd jövő év elején kiderül, mikor megérkezik.


szólj hozzá: Völgyesi Gabi babát vár

Szerintem igen érdekes és nehéz is lehet egyszerre több gyermeket is vállalni, különösen érdekes a helyzet, ha nem kettő, hanem már három, négy vagy öt gyermek érkezik egyszerre egy családban. Ikrek érkezése ma már nem számít annyira különlegesnek hazánkban sem, de egyébként a nem könnyű feladat igencsak megnehezedik ha több is jön kettőnél. Ezekből válogatott a Fókusz Plusz egy kis ízelítőt a mi kis híres ikres családjainkból.

Ajánlom figyelmetekbe az RTL KLUB egyik riportját :

 

Ahol a gólya bőven osztott repetát

Olyan családokhoz kopogtattunk be, akik egy egész országot leptek meg gyermekáldásukkal. Vajon hogy vannak az egykori négyes-, sőt, ötös ikrek, akik anno Híradókban, újságokban szerepeltek? Rábukkantunk egy meglepő történetre is: egy testvérpár mindkét tagja hármas ikrekkel lett terhes.

 

Hogy valakinek ötöse legyen a lottón, annak 1 a 44 millióhoz az esélye. Borzasztó kevés. De még ennél is sokkal kevesebb, 1 a 65 millióhoz, hogy egészen máshol, a pocakban legyen ötösünk. Nem véletlen hát, hogy az egész Földön összesen 15 jelenleg is élő ötös ikerpárt tartanak számon, ebből egyet ráadásul mi adtunk a világnak.

 

A Fókusz Plusz olyanokhoz látogatott el, akik az ikerterhesség szépségeit nem a hangzatos statisztikákon, hanem saját bőrükön és hétköznapjaikon csodálhatják meg.

2011.10.01.

 

 

 

Pink és kislánya

2011.09.30. 16:28

Pink és Carey Hart kislánya június 2.-án született. Az énekesnő - a többi sztárral ellentétben - a terhesség alatt végig nem foglalkozott a súlyával, csak a babára figyelt. Ennek ellenére a baba születése után folyamatosan fogyni kezdett, az idő múlásával pedig már egyre csinosabb. Még mindig a baba az első az életében és mindenhol elismerően nyilatkozott kislányáról. Az énekesnő  és  kislánya, Willow Sage Hart legújabb képeit itt láthatjátok :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő dal a Malacka, a hős című rajzfilm egyik betétdala. Aki nem ismeri a mesét, annak röviden írom, hogy a történetben Malacka - a legkisebb szereplő - kerül különböző helyzetekbe és kiderül nem számít a méret, igenis kicsiként is lehet nagy dolgokat elérni. A dal abból a jelenetből való, mikor Zsebibaba és Malacka helyet cserélnek, azt hiszik ezzel át tudják verni Kangát (a kenguru Zsebibaba Anyukája), aki természetesen rájön a turpisságra és megismerhetjük milyen is az anyai szeretet. Amiről olyan sokan megfeledkezünk, pedig hát nem csak Anyák napján kellene eszünkbe lennie. A hétvégén gondoljunk kicsit rájuk is és aki még megteheti ölelje meg az Anyukáját a hétvégén.

Én ezzel kívánok mindenkinek nagyon boldog, szeretetteljes hétvégét !

 

 

Találtam egy cikket az Erdély. hu oldalán, ahol egy 11 gyerekes családdal készült riportból hallhatunk részletet a  Kossuth Rádió Határok nélkül című, 2009 május 5-én elhangzott műsorából.

http://w1.erdely.ma/eletmod.php?id=51468&cim=tizenegy_gyermekes_csalad_aradon

"Ma már nem túl gyakori a nagy család, de azért előfordul. Például a tizenegy gyermekes Fejér család Aradon. Nem egyszerű lecke, persze ennyi gyermeket nevelni, de akiknek olyan a hozzáállásuk, mint az övék, azok a nehézségek ellenére is boldogok. Támaszuk is akad: a Katalin Egyesület az időseknek és a nagycsaládosoknak is igyekszik segíteni, bár szűk esztendőkben szűkebben jár az adomány is."

illusztráció

 

Sarah Drew színésznő első babáját várja. A színésznőt az Everwood-ban Hannah Rogers, és a Grace klinikában April Kepner szerepében ismerhettük meg. Sarah október 1.-én lesz 31 éves és nagy örömmel tudatja a világgal milyen érzés is a babavárás. A saját blogjában olvashatunk arról milyen "hihetetlen" élmény volt az első ultrahangja :  Az ultrahang semmivel sem összehasonlítható dolog, hiszen itt érzed először igazán a terhesség szuper érzését. Azt kell mondanom, az első ultrahang életem  egyik leghihetetlenebb tapasztalata. Látni, ahogy a baba mozgatja a karját és rúgdos a lábával. A kisbaba látványa megerősíti a tényt, hogy hamarosan én is szülővé válok.  Minden alkalommal amikor érzem,  hogy mozog a baba, felidézem a képet, amit róla láttam. Azóta még többet beszélek a hasamhoz. Közben úgy érzem ez egy úgy kezdet. Amikor még középiskolás voltam, álmodoztam és izgalommal vártam az új tanévet. Szerettem álmodom arról, hogy a jövő mit hozhat, kikkel találkozom majd és milyen izgalmas dolgok történnek velem. Bármi megtörténhet. Most úgy érzem,  egy teljesen új fejezet kezdődik az életemben. Az álmomat élem a magánéletem és a karrierem szempontjából is. És hidd el, az új álmaim sokkal izgalmasabbak, mint  a tinédzserkoriak. Azt hiszem, megvan az oka, amiért kapunk  közel tíz hónapot, amíg a baba növekedik, mielőtt találkozna velünk. Szükségem van időre, hogy feldolgozzam  a változásokat amik bennem zajlanak. Ez egy igen izgalmas és érzelem teljes időszak. Anyám mindig azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amiért igazán megéri várni az életben, az a házasság és a gyermekvállalás, és azt kell mondjam, azt hiszem, kezdem megérteni, miről is beszélt.

 

2011 augusztus 13.-án Jessica Alba színésznőnek kislánya született. Most jelentek meg az első nyilvános képek az OK magazinban kis Haven Garner Warren -ről. A fotókon Jessica, a 3 éves lánya Honor és a 6 hetes Haven látható.

És jöjjön egy könnyű Jamie Oliver recept:

Óangol sült szilva

 

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg szilva
1 körte
1 alma
5 cl félszáraz fehérbor
4 cl brandy
2 dkg vaj
½ teáskanál őrölt fahéj
narancshéj csík
citromhéj csík
reszelt szerecsendió
csipetnyi őrölt szegfűszeg
3 evőkanál cukor

Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, félbevágjuk, kimagozzuk. Nagyságtól függően feldaraboljuk (mindegyik darab nagyjából egyforma nagyságú legyen, hogy azonos időben puhuljanak meg). Kivajazunk egy tűzálló tálat, és beletesszük a gyümölcsöket. A narancs- és citromhéjcsíkot felaprítjuk, majd összekeverjük az őrölt fahéjjal és szegfűszeggel, a reszelt szerecsendióval és a cukorral. Ezzel a keverékkel szórjuk meg a gyümölcsöket, és jól össze is forgatjuk. Felöntjük a félszáraz fehérborral, a brandyvel, és 20-25 percre forró sütőbe toljuk.

Tipp: Flambírozni is lehet a sült gyümölcsöket. Ekkor a brandyt ne adjuk hozzá, hanem a megsült gyümölcsre öntsük, és gyújtsuk meg.

 

 

 

 

 

A receptet a Mindmegette oldalán találtam, köszönet érte !

Jamie Oliver nemrégiben arról nyilatkozott, hogy a szakmai sikerek mellett igen nehéz a házasságára is figyelni. Jamie úgy várt ismerté, hogy a főzés terén azt vette figyelembe, hogy egyszerű és ízletes ételeket készítsen el gyorsan. A négy gyermekes séf nemrégen ünnepelte legkisebb gyermekének, kisfiának első születésnapját. A 36 éves szakács 2000-ben vette el Juliette Nortont, ismertebb nevén Jools-t. A házaspárnak három lánya van, Poppy Honey  9 éves, Daisy Boo 8 éves, Petal Blossom Rainbow 2 éves, és  kisfiúk, Buddy Bear Maurice szeptember 15.-én volt 1 éves. A világ túlsúly problémája ellen fellépő Jamie elég kevés szabadidővel rendelkezik, és ez igencsak rossz hatással van a családi életére. Az egészségtudatos séf arról beszélt, hogy csalódást okozott Jools számára, aki többet várna tőle. A 11 éve házas Oliver szerint : " Mi sem szeretjük egymást másként mint mások, de  úgy gondolom a házasság nem könnyű dolog. " Jools kevesli az otthon töltött időt és hiába kéri férjét. Jamie számára a család ellensúlyozza a munkát, ahol ennél is több időt tudna tölteni és úgy tűnik, még ez sem elég, ami nem is meglepő, hiszen a híres tévé sztár, többszörös könyv író a mindennapi életben közel 20  városban lévő étteremhálózat tulajdonosa is. Ezek mellett az elhízás elleni harcban is részt vesz, szerinte ugyanis nagyobb figyelmet kellene fordítani a táplálkozástudományra és a helyes élelmezésre. Oliver vezetett egy kampányt is, melynek célja az volt, hogy bemutassa a gyermekek iskolai ebédjének minőségét. Ebből televíziós sorozat is készült Jamie menzája címmel. A kampánynak köszönhetően az angol kormány 20 millió fontot rakott félre a gyermekétkeztetés javítására, melyet három év alatt költöttek el. A nézeteltéréseik ellenére a szakácskönyv-szerző elismeri, hogy párja igazán csodálatos személy. " Kedves, édes, érzékeny és törődő. És csodálatos édesanya. " Kell ennél több ?

 

 

 

 

 

 

Ha már beszéltünk Sara Evans és Jay Barker hét gyermekéről, ismerjünk meg kicsit Sara számai közül is egyet. Hátha másnak is lesz hangulata, hogy meghallgassa. Jó szórakozást és hátha ettől mi is  kicsit erősebbek leszünk  ! Nagyon szép hetet mindenkinek !

 

 

 

 

Sara Evans amerikai énekesnő neve hazánkban nem sokaknak cseng ismerősen, pedig a csodaszép 40 éves hölgy elég sok mindent tud már felmutatni hazájában.  Sara első házassága Craig Schelske politikussal 2007-ben ért végett, akitől 3 gyermeke született. 2008 június 14.-én ismét férjhez ment Jay Barker-hez, aki szintén hozta gyermekeit az új családba. Ketten együtt már hét gyermeket nevelnek. Sara gyerekei : Avery , 12, Olivia , 8, és Audrey , 6 éves - míg Jay a korábbi foci sztár, jelenleg rádiós műsorvezető gyermekei: Andrew , 13, Braxton , 11, és az ikrek : Sarah  és Harrison  10 éves, eleinte nehezen csiszolódtak össze. A country énekesnő nemrégen nyilatkozott, hogyan tud békésen ilyen nagycsaládban élni és megmutatta csodaszép otthonát is. Az esküvő után vettek egy  vidéki családi házat Alabamába, ami elég kényelmes, de mégsem hatalmas, így közel vannak egymáshoz, hogy összehozza a családtagokat, de ahol mégis mindenkinek megvan a saját helye. A gyerekeknek külön szekrényke van a garázsban a sportcuccaiknak, így felelősek a saját dolgaik iránt és megtanulják azt becsülni.  A szülők eleinte engedékenyek voltak, gondolták szokatlan lehet az új család, de aztán rájöttek, hogy  ezzel elrontották a dolgokat és nem tesznek nekik szívességet.  Ha szeretik őket, akkor is  mindenképpen kellenek határok, - hogy ne legyen káosz, - ezért mindenkinek be kell tartani pár szabályt.  A szabálytáblát a hűtőre tették ki, amire olyanok kerültek mint például: Felébredés után tedd rendbe  a saját ágyad, a fiúk csak a fiús fürdőszobát használják, tisztelni kell egymást és Istent. Fontos, hogy minél többször egyenek együtt és erre igyekeznek nagyon figyelni. Sara eleinte a kedvébe igyekezett járni a többieknek és a kéréseket próbálta elkészíteni vacsorára, de aztán rájött, úgy nem működik, hogy az összes családtagnak jó legyen. A másik szabály, hogy megkérték a a gyerekeket szombaton délelőtt 10 óráig ne zavarjanak, hiszen már elég nagyok, hogy elkészítsék a saját müzlijüket, bekapcsolják a tévét és hagyják a szüleiket pihenni, valamint meginni a reggeli kávét.

A kilenc tagú család úgy tűnik szépen összecsiszolódott, a képek alapján a gyerekek szeretik egymást és nagyon boldogok. Reméljük hamarosan hazánkban is készülnek képek ilyen szép otthonban és nagycsaládban. Jó látni, hogy így is lehet. :)

 

 

Az énekesnő a hatodik hónapban jár és most derült ki biztosra a baba neme. Az Aktív kamerái előtt végzett ultrahangos vizsgálaton lehetett látni, hogy Judynak és Balázsnak kislánya lesz. A kismama már érezte, hogy kislány, míg párja még remélte, hogy kisfiú is lehet,  de mindketten nagy örömmel várják. A kicsi  nevében még gondolkodnak, a felmerülő nevek: a Liza, a Maya, és a Szonja. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Nekik !

Az egyik magazin felkért nyolc ismert hölgyet, hogy álljanak fényképező és egy jó ügy mellé, így személyükkel is népszerűsítsék a mellrák elleni küzdelmet. Az újság címlapjára Dobó Kata került, aki nemrégiben jelentette be, hogy kisbabát vár. "Számomra fontos ez az ügy, hiszen egy olyan betegségről van szó, amelynek nem csak egyféle végkimenetele lehet, sőt: a mellrák ma már 95 százalékban gyógyítható, ha időben felismerik! Ez óriási és nagyon is biztató számadat. Butaság struccpolitikát folytatni, azt gondolni, hogy velünk ez nem történhet meg, minket nem érhet el a kór.  ... Amióta tudom, hogy kisbabát várok, még jobban odafigyelek magamra, és még többet teszek az egészségemért. A jóga nemcsak fizikailag, de lelkileg és mentálisan is rendbe tesz, ami a betegségek megelőzése szempontjából alapvető fontosságú. Ne hanyagoljuk el magunkat – az érzéseinket és a testünket sem. "- mondta.

Kata mellett még a hölgyek - Zséda,  D. Tóth Kriszta, Ebergényi Réka, Pálinger Katalin, Fejős Éva, Udvaros Dorottya és Tóth Gabi -  is adnak pár tanácsot, hogy a nőket biztassák a szűrővizsgálaton való részvételre, a gyors felismerésre és a megelőzésre.

 

Zséda szavaival egyetértve kicsit én is támogatom a kampányt  és biztatok mindenkit, hogy figyeljünk magunkra. : "Tudom, hogy amikor egy - egy kampány után mennyivel többen mennek el szűrésekre és hogyha egy ember életet is megmentünk, akkor már megérte. "

 

 

Ahogy hírül adtuk, Emily Deschanel  kisbabát vár. A  színésznő kisfia, Henry Hornsby tegnap megszületett !

A 34 éves színésznő férjével (David Hornsby ) együtt készült a szülőszobába és végig kitartott vega életmódja mellett. A Dr. Csont című sorozat főszereplőjét Dr. Temperance Brennan-t játszó színésznő áprilisban jelentette be terhességét és ezzel igazán meglepte a sorozat készítőit. Szeretettel gratulálunk a kisfiúhoz és jó egészséget kívánunk !

 

Mel B fotói

Címkék: család gyerek kisbaba

2011.09.22. 00:42

Megmutatta Mel B kislányát. A kis Madison, az énekesnő, Melanie Brown és a filmproducer Stephen Belafonte első közös gyermeke, de ahogy írtuk az édesanyja és édesapja is többszörösen szülő, hiszen Melanie-nak van már két lánya, a tizenkét  éves Phoenix Chi és a négy éves Angel Iris, ( Jimmy Gulzartól illetve Eddie Murphy-től ) férje pedig egy hat éves kislány, Giselle büszke édesapja. Ahogy Victoria Beckham korábban mondta, volt énekesnő társa, Mel is úgy nyilatkozott,  hogy tervezne még szívesen másik babát is. Talán csak nekem fura és meglepő, hogy szülés után szinte már kötelező ilyesmiket mondani ?

És íme a képek a kicsiről :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Judy már nagyon várja a baba születését, aki az orvosok szerint  január 4.-re érkezik majd. Az énekesnő még nem árulta el milyen nemű a kicsi, de már neveket említett. Kislány esetén a Maja vagy a Szonja névre gondolt, kisfiú esetén pedig Mártont szeretne.

Bryce Dallas Howard, a Napfogyatkozás vámpírja is babát vár. A 30 éves színésznőt a Pókember 3 vagy A falu című filmekben is láthattuk. A kismama és férje, Seth Gabel szerint nem a baba neme a fontos, csak az, hogy egészséges legyen. A házaspárnak már van egy kisfiúk, Theo 4 éves.

 

 

 

 

 

Gryllus Dorka a 38 éves színésznő az RTL Klub Reggeli  című műsorában jelentette be, hogy babát vár és a harmadik hónapban jár. Az apuka Simon Kornél színész, akivel Dorka a Pinceszínházban játszik együtt.

Keveházi Krisztina is itt mondta el, hogy februárra várja második gyermekét. A balettművésznek már van egy iskolás nagylánya, Jázmin és úgy tűnik a testvérke kisfiú lesz. Krisztina férje nagyon örül, hiszen a családban főként lányok vannak, így talán a kisfiúval valamelyest helyére billen a nemek aránya.  

 

 

 

 

 

 

 

Haumann Petra viszont már nem sok idő múlva újra babázik. A színésznőnek és férjének, Király Attilának 2005-ben született Rozi lánya és most második kisbabájukat várják. Petra a Jóban Rosszban című szappanoperában is szerepet kapott és most egy csodaszép "szerepre" készül.

Tori Spelling is szintén szülésre készül. A két gyerekes anyukának a legújabb információk szerint csak egy hét van hátra a harmadik szüléig. A Beverly Hills 90210 - ből ismerté vált színésznőnek Dean McDermott a férje és van már két gyermekük: Liam Aaron McDermott (2007) és Stella Doreen McDermott (2008).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk !

Anyaság és karrier

Címkék: család gyerek beckham kisbaba

2011.09.20. 10:34

Úgy látszik a Beckham baba nélkül nem lehet napot kezdeni. Minden nap újabb hírek jelennek meg róla, pedig Harper még csak két hónapos. Legújabban az a hír, hogy a mama viszi mindenfelé és így a Victoria által tervezett legújabb kollekció bemutatásakor is ott volt anyukája kezében, aki nagyon büszke rá, hogy a pici babája milyen ügyesen viselkedik. Victoria Beckham örül, hogy már nincs szüksége a kismama ruhákra és  hogy sok csinos ruha közül válogathat, annak ellenére, hogy egyre több helyen jelennek meg olyan nyilatkozatok, hogy szeretnének még több gyermeket.  Talán az is bizonyítja ezt, hogy  Victoria sem tagadja a híreket és szerinte igenis össze lehet egyeztetni az anyaságot és a karriert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon jó látni, hogy ennyire szereti a babát, és tényleg foglalkozik is vele, pedig megtehetné, hogy valamilyen dajkaseregre hagyja, míg ő az ügyeit intézi. Viszont más szempontból nézve a mi kis hazánkban mennyire fogadják azt szívesen, ha egy ilyen csöppséggel mész be dolgozni és cipeled magaddal ügyeket intézni ? Nem tudom, hogy az ország melyik területéről lehet ezt elmondani ? Sajnos az eddigi ismereteim szerint nem szívesen veszik sem a hivatalok ( ügyintézés ugyebár ekkor is kell, / sőt, többet mint máskor / mivel a kicsinek kellenek a különböző papírok, legyen az személyes okmány vagy csak pénzbeni juttatás / gyes, gyed, családi pótlék ... /, és hát sorban állni órákat !?!  ) sem a munkahelyek, sőt még a különböző szolgáltató egységek sem (  még ha bababarát megnevezésű is az adott szálloda, étterem ... ) ha pici babával mész be hozzájuk. Ezért hiába akarnánk is, hogy itthon dolgozzanak az édesanyák, ha közben nem preferáljuk, hogy a gyermekével is foglalkozzon közben. Hiába mondják sokan, hogy külföldön lehetséges, ha ott örömmel veszik a gyermeket, nem szólnak, ha kiszalad a gyerek "ügyei" miatt. Itt pedig nem szívesen, sőt rosszallóan néznek még a gondolatára is. Talán a hozzáálláson kéne először változtatni és ha ez megvan, akkor már nem számít annyira ki mikor megy dolgozni, mennyit marad otthon a gyermeke mellett. És persze a pénz sem utolsó, hiszen Victoria Beckham a sétán készült képeiért többszörösét kapta, mint nálunk egy gyesen lévő anyuka egy éven keresztül.

süti beállítások módosítása