Pink és kislánya

2011.09.30. 16:28

Pink és Carey Hart kislánya június 2.-án született. Az énekesnő - a többi sztárral ellentétben - a terhesség alatt végig nem foglalkozott a súlyával, csak a babára figyelt. Ennek ellenére a baba születése után folyamatosan fogyni kezdett, az idő múlásával pedig már egyre csinosabb. Még mindig a baba az első az életében és mindenhol elismerően nyilatkozott kislányáról. Az énekesnő  és  kislánya, Willow Sage Hart legújabb képeit itt láthatjátok :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő dal a Malacka, a hős című rajzfilm egyik betétdala. Aki nem ismeri a mesét, annak röviden írom, hogy a történetben Malacka - a legkisebb szereplő - kerül különböző helyzetekbe és kiderül nem számít a méret, igenis kicsiként is lehet nagy dolgokat elérni. A dal abból a jelenetből való, mikor Zsebibaba és Malacka helyet cserélnek, azt hiszik ezzel át tudják verni Kangát (a kenguru Zsebibaba Anyukája), aki természetesen rájön a turpisságra és megismerhetjük milyen is az anyai szeretet. Amiről olyan sokan megfeledkezünk, pedig hát nem csak Anyák napján kellene eszünkbe lennie. A hétvégén gondoljunk kicsit rájuk is és aki még megteheti ölelje meg az Anyukáját a hétvégén.

Én ezzel kívánok mindenkinek nagyon boldog, szeretetteljes hétvégét !

 

 

Találtam egy cikket az Erdély. hu oldalán, ahol egy 11 gyerekes családdal készült riportból hallhatunk részletet a  Kossuth Rádió Határok nélkül című, 2009 május 5-én elhangzott műsorából.

http://w1.erdely.ma/eletmod.php?id=51468&cim=tizenegy_gyermekes_csalad_aradon

"Ma már nem túl gyakori a nagy család, de azért előfordul. Például a tizenegy gyermekes Fejér család Aradon. Nem egyszerű lecke, persze ennyi gyermeket nevelni, de akiknek olyan a hozzáállásuk, mint az övék, azok a nehézségek ellenére is boldogok. Támaszuk is akad: a Katalin Egyesület az időseknek és a nagycsaládosoknak is igyekszik segíteni, bár szűk esztendőkben szűkebben jár az adomány is."

illusztráció

 

Sarah Drew színésznő első babáját várja. A színésznőt az Everwood-ban Hannah Rogers, és a Grace klinikában April Kepner szerepében ismerhettük meg. Sarah október 1.-én lesz 31 éves és nagy örömmel tudatja a világgal milyen érzés is a babavárás. A saját blogjában olvashatunk arról milyen "hihetetlen" élmény volt az első ultrahangja :  Az ultrahang semmivel sem összehasonlítható dolog, hiszen itt érzed először igazán a terhesség szuper érzését. Azt kell mondanom, az első ultrahang életem  egyik leghihetetlenebb tapasztalata. Látni, ahogy a baba mozgatja a karját és rúgdos a lábával. A kisbaba látványa megerősíti a tényt, hogy hamarosan én is szülővé válok.  Minden alkalommal amikor érzem,  hogy mozog a baba, felidézem a képet, amit róla láttam. Azóta még többet beszélek a hasamhoz. Közben úgy érzem ez egy úgy kezdet. Amikor még középiskolás voltam, álmodoztam és izgalommal vártam az új tanévet. Szerettem álmodom arról, hogy a jövő mit hozhat, kikkel találkozom majd és milyen izgalmas dolgok történnek velem. Bármi megtörténhet. Most úgy érzem,  egy teljesen új fejezet kezdődik az életemben. Az álmomat élem a magánéletem és a karrierem szempontjából is. És hidd el, az új álmaim sokkal izgalmasabbak, mint  a tinédzserkoriak. Azt hiszem, megvan az oka, amiért kapunk  közel tíz hónapot, amíg a baba növekedik, mielőtt találkozna velünk. Szükségem van időre, hogy feldolgozzam  a változásokat amik bennem zajlanak. Ez egy igen izgalmas és érzelem teljes időszak. Anyám mindig azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amiért igazán megéri várni az életben, az a házasság és a gyermekvállalás, és azt kell mondjam, azt hiszem, kezdem megérteni, miről is beszélt.

 

2011 augusztus 13.-án Jessica Alba színésznőnek kislánya született. Most jelentek meg az első nyilvános képek az OK magazinban kis Haven Garner Warren -ről. A fotókon Jessica, a 3 éves lánya Honor és a 6 hetes Haven látható.

És jöjjön egy könnyű Jamie Oliver recept:

Óangol sült szilva

 

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg szilva
1 körte
1 alma
5 cl félszáraz fehérbor
4 cl brandy
2 dkg vaj
½ teáskanál őrölt fahéj
narancshéj csík
citromhéj csík
reszelt szerecsendió
csipetnyi őrölt szegfűszeg
3 evőkanál cukor

Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, félbevágjuk, kimagozzuk. Nagyságtól függően feldaraboljuk (mindegyik darab nagyjából egyforma nagyságú legyen, hogy azonos időben puhuljanak meg). Kivajazunk egy tűzálló tálat, és beletesszük a gyümölcsöket. A narancs- és citromhéjcsíkot felaprítjuk, majd összekeverjük az őrölt fahéjjal és szegfűszeggel, a reszelt szerecsendióval és a cukorral. Ezzel a keverékkel szórjuk meg a gyümölcsöket, és jól össze is forgatjuk. Felöntjük a félszáraz fehérborral, a brandyvel, és 20-25 percre forró sütőbe toljuk.

Tipp: Flambírozni is lehet a sült gyümölcsöket. Ekkor a brandyt ne adjuk hozzá, hanem a megsült gyümölcsre öntsük, és gyújtsuk meg.

 

 

 

 

 

A receptet a Mindmegette oldalán találtam, köszönet érte !

Jamie Oliver nemrégiben arról nyilatkozott, hogy a szakmai sikerek mellett igen nehéz a házasságára is figyelni. Jamie úgy várt ismerté, hogy a főzés terén azt vette figyelembe, hogy egyszerű és ízletes ételeket készítsen el gyorsan. A négy gyermekes séf nemrégen ünnepelte legkisebb gyermekének, kisfiának első születésnapját. A 36 éves szakács 2000-ben vette el Juliette Nortont, ismertebb nevén Jools-t. A házaspárnak három lánya van, Poppy Honey  9 éves, Daisy Boo 8 éves, Petal Blossom Rainbow 2 éves, és  kisfiúk, Buddy Bear Maurice szeptember 15.-én volt 1 éves. A világ túlsúly problémája ellen fellépő Jamie elég kevés szabadidővel rendelkezik, és ez igencsak rossz hatással van a családi életére. Az egészségtudatos séf arról beszélt, hogy csalódást okozott Jools számára, aki többet várna tőle. A 11 éve házas Oliver szerint : " Mi sem szeretjük egymást másként mint mások, de  úgy gondolom a házasság nem könnyű dolog. " Jools kevesli az otthon töltött időt és hiába kéri férjét. Jamie számára a család ellensúlyozza a munkát, ahol ennél is több időt tudna tölteni és úgy tűnik, még ez sem elég, ami nem is meglepő, hiszen a híres tévé sztár, többszörös könyv író a mindennapi életben közel 20  városban lévő étteremhálózat tulajdonosa is. Ezek mellett az elhízás elleni harcban is részt vesz, szerinte ugyanis nagyobb figyelmet kellene fordítani a táplálkozástudományra és a helyes élelmezésre. Oliver vezetett egy kampányt is, melynek célja az volt, hogy bemutassa a gyermekek iskolai ebédjének minőségét. Ebből televíziós sorozat is készült Jamie menzája címmel. A kampánynak köszönhetően az angol kormány 20 millió fontot rakott félre a gyermekétkeztetés javítására, melyet három év alatt költöttek el. A nézeteltéréseik ellenére a szakácskönyv-szerző elismeri, hogy párja igazán csodálatos személy. " Kedves, édes, érzékeny és törődő. És csodálatos édesanya. " Kell ennél több ?

 

 

 

 

 

 

Ha már beszéltünk Sara Evans és Jay Barker hét gyermekéről, ismerjünk meg kicsit Sara számai közül is egyet. Hátha másnak is lesz hangulata, hogy meghallgassa. Jó szórakozást és hátha ettől mi is  kicsit erősebbek leszünk  ! Nagyon szép hetet mindenkinek !

 

 

 

 

Sara Evans amerikai énekesnő neve hazánkban nem sokaknak cseng ismerősen, pedig a csodaszép 40 éves hölgy elég sok mindent tud már felmutatni hazájában.  Sara első házassága Craig Schelske politikussal 2007-ben ért végett, akitől 3 gyermeke született. 2008 június 14.-én ismét férjhez ment Jay Barker-hez, aki szintén hozta gyermekeit az új családba. Ketten együtt már hét gyermeket nevelnek. Sara gyerekei : Avery , 12, Olivia , 8, és Audrey , 6 éves - míg Jay a korábbi foci sztár, jelenleg rádiós műsorvezető gyermekei: Andrew , 13, Braxton , 11, és az ikrek : Sarah  és Harrison  10 éves, eleinte nehezen csiszolódtak össze. A country énekesnő nemrégen nyilatkozott, hogyan tud békésen ilyen nagycsaládban élni és megmutatta csodaszép otthonát is. Az esküvő után vettek egy  vidéki családi házat Alabamába, ami elég kényelmes, de mégsem hatalmas, így közel vannak egymáshoz, hogy összehozza a családtagokat, de ahol mégis mindenkinek megvan a saját helye. A gyerekeknek külön szekrényke van a garázsban a sportcuccaiknak, így felelősek a saját dolgaik iránt és megtanulják azt becsülni.  A szülők eleinte engedékenyek voltak, gondolták szokatlan lehet az új család, de aztán rájöttek, hogy  ezzel elrontották a dolgokat és nem tesznek nekik szívességet.  Ha szeretik őket, akkor is  mindenképpen kellenek határok, - hogy ne legyen káosz, - ezért mindenkinek be kell tartani pár szabályt.  A szabálytáblát a hűtőre tették ki, amire olyanok kerültek mint például: Felébredés után tedd rendbe  a saját ágyad, a fiúk csak a fiús fürdőszobát használják, tisztelni kell egymást és Istent. Fontos, hogy minél többször egyenek együtt és erre igyekeznek nagyon figyelni. Sara eleinte a kedvébe igyekezett járni a többieknek és a kéréseket próbálta elkészíteni vacsorára, de aztán rájött, úgy nem működik, hogy az összes családtagnak jó legyen. A másik szabály, hogy megkérték a a gyerekeket szombaton délelőtt 10 óráig ne zavarjanak, hiszen már elég nagyok, hogy elkészítsék a saját müzlijüket, bekapcsolják a tévét és hagyják a szüleiket pihenni, valamint meginni a reggeli kávét.

A kilenc tagú család úgy tűnik szépen összecsiszolódott, a képek alapján a gyerekek szeretik egymást és nagyon boldogok. Reméljük hamarosan hazánkban is készülnek képek ilyen szép otthonban és nagycsaládban. Jó látni, hogy így is lehet. :)

 

 

Az énekesnő a hatodik hónapban jár és most derült ki biztosra a baba neme. Az Aktív kamerái előtt végzett ultrahangos vizsgálaton lehetett látni, hogy Judynak és Balázsnak kislánya lesz. A kismama már érezte, hogy kislány, míg párja még remélte, hogy kisfiú is lehet,  de mindketten nagy örömmel várják. A kicsi  nevében még gondolkodnak, a felmerülő nevek: a Liza, a Maya, és a Szonja. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Nekik !

Az egyik magazin felkért nyolc ismert hölgyet, hogy álljanak fényképező és egy jó ügy mellé, így személyükkel is népszerűsítsék a mellrák elleni küzdelmet. Az újság címlapjára Dobó Kata került, aki nemrégiben jelentette be, hogy kisbabát vár. "Számomra fontos ez az ügy, hiszen egy olyan betegségről van szó, amelynek nem csak egyféle végkimenetele lehet, sőt: a mellrák ma már 95 százalékban gyógyítható, ha időben felismerik! Ez óriási és nagyon is biztató számadat. Butaság struccpolitikát folytatni, azt gondolni, hogy velünk ez nem történhet meg, minket nem érhet el a kór.  ... Amióta tudom, hogy kisbabát várok, még jobban odafigyelek magamra, és még többet teszek az egészségemért. A jóga nemcsak fizikailag, de lelkileg és mentálisan is rendbe tesz, ami a betegségek megelőzése szempontjából alapvető fontosságú. Ne hanyagoljuk el magunkat – az érzéseinket és a testünket sem. "- mondta.

Kata mellett még a hölgyek - Zséda,  D. Tóth Kriszta, Ebergényi Réka, Pálinger Katalin, Fejős Éva, Udvaros Dorottya és Tóth Gabi -  is adnak pár tanácsot, hogy a nőket biztassák a szűrővizsgálaton való részvételre, a gyors felismerésre és a megelőzésre.

 

Zséda szavaival egyetértve kicsit én is támogatom a kampányt  és biztatok mindenkit, hogy figyeljünk magunkra. : "Tudom, hogy amikor egy - egy kampány után mennyivel többen mennek el szűrésekre és hogyha egy ember életet is megmentünk, akkor már megérte. "

 

 

Ahogy hírül adtuk, Emily Deschanel  kisbabát vár. A  színésznő kisfia, Henry Hornsby tegnap megszületett !

A 34 éves színésznő férjével (David Hornsby ) együtt készült a szülőszobába és végig kitartott vega életmódja mellett. A Dr. Csont című sorozat főszereplőjét Dr. Temperance Brennan-t játszó színésznő áprilisban jelentette be terhességét és ezzel igazán meglepte a sorozat készítőit. Szeretettel gratulálunk a kisfiúhoz és jó egészséget kívánunk !

 

Mel B fotói

Címkék: család gyerek kisbaba

2011.09.22. 00:42

Megmutatta Mel B kislányát. A kis Madison, az énekesnő, Melanie Brown és a filmproducer Stephen Belafonte első közös gyermeke, de ahogy írtuk az édesanyja és édesapja is többszörösen szülő, hiszen Melanie-nak van már két lánya, a tizenkét  éves Phoenix Chi és a négy éves Angel Iris, ( Jimmy Gulzartól illetve Eddie Murphy-től ) férje pedig egy hat éves kislány, Giselle büszke édesapja. Ahogy Victoria Beckham korábban mondta, volt énekesnő társa, Mel is úgy nyilatkozott,  hogy tervezne még szívesen másik babát is. Talán csak nekem fura és meglepő, hogy szülés után szinte már kötelező ilyesmiket mondani ?

És íme a képek a kicsiről :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Judy már nagyon várja a baba születését, aki az orvosok szerint  január 4.-re érkezik majd. Az énekesnő még nem árulta el milyen nemű a kicsi, de már neveket említett. Kislány esetén a Maja vagy a Szonja névre gondolt, kisfiú esetén pedig Mártont szeretne.

Bryce Dallas Howard, a Napfogyatkozás vámpírja is babát vár. A 30 éves színésznőt a Pókember 3 vagy A falu című filmekben is láthattuk. A kismama és férje, Seth Gabel szerint nem a baba neme a fontos, csak az, hogy egészséges legyen. A házaspárnak már van egy kisfiúk, Theo 4 éves.

 

 

 

 

 

Gryllus Dorka a 38 éves színésznő az RTL Klub Reggeli  című műsorában jelentette be, hogy babát vár és a harmadik hónapban jár. Az apuka Simon Kornél színész, akivel Dorka a Pinceszínházban játszik együtt.

Keveházi Krisztina is itt mondta el, hogy februárra várja második gyermekét. A balettművésznek már van egy iskolás nagylánya, Jázmin és úgy tűnik a testvérke kisfiú lesz. Krisztina férje nagyon örül, hiszen a családban főként lányok vannak, így talán a kisfiúval valamelyest helyére billen a nemek aránya.  

 

 

 

 

 

 

 

Haumann Petra viszont már nem sok idő múlva újra babázik. A színésznőnek és férjének, Király Attilának 2005-ben született Rozi lánya és most második kisbabájukat várják. Petra a Jóban Rosszban című szappanoperában is szerepet kapott és most egy csodaszép "szerepre" készül.

Tori Spelling is szintén szülésre készül. A két gyerekes anyukának a legújabb információk szerint csak egy hét van hátra a harmadik szüléig. A Beverly Hills 90210 - ből ismerté vált színésznőnek Dean McDermott a férje és van már két gyermekük: Liam Aaron McDermott (2007) és Stella Doreen McDermott (2008).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk !

Anyaság és karrier

Címkék: család gyerek beckham kisbaba

2011.09.20. 10:34

Úgy látszik a Beckham baba nélkül nem lehet napot kezdeni. Minden nap újabb hírek jelennek meg róla, pedig Harper még csak két hónapos. Legújabban az a hír, hogy a mama viszi mindenfelé és így a Victoria által tervezett legújabb kollekció bemutatásakor is ott volt anyukája kezében, aki nagyon büszke rá, hogy a pici babája milyen ügyesen viselkedik. Victoria Beckham örül, hogy már nincs szüksége a kismama ruhákra és  hogy sok csinos ruha közül válogathat, annak ellenére, hogy egyre több helyen jelennek meg olyan nyilatkozatok, hogy szeretnének még több gyermeket.  Talán az is bizonyítja ezt, hogy  Victoria sem tagadja a híreket és szerinte igenis össze lehet egyeztetni az anyaságot és a karriert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon jó látni, hogy ennyire szereti a babát, és tényleg foglalkozik is vele, pedig megtehetné, hogy valamilyen dajkaseregre hagyja, míg ő az ügyeit intézi. Viszont más szempontból nézve a mi kis hazánkban mennyire fogadják azt szívesen, ha egy ilyen csöppséggel mész be dolgozni és cipeled magaddal ügyeket intézni ? Nem tudom, hogy az ország melyik területéről lehet ezt elmondani ? Sajnos az eddigi ismereteim szerint nem szívesen veszik sem a hivatalok ( ügyintézés ugyebár ekkor is kell, / sőt, többet mint máskor / mivel a kicsinek kellenek a különböző papírok, legyen az személyes okmány vagy csak pénzbeni juttatás / gyes, gyed, családi pótlék ... /, és hát sorban állni órákat !?!  ) sem a munkahelyek, sőt még a különböző szolgáltató egységek sem (  még ha bababarát megnevezésű is az adott szálloda, étterem ... ) ha pici babával mész be hozzájuk. Ezért hiába akarnánk is, hogy itthon dolgozzanak az édesanyák, ha közben nem preferáljuk, hogy a gyermekével is foglalkozzon közben. Hiába mondják sokan, hogy külföldön lehetséges, ha ott örömmel veszik a gyermeket, nem szólnak, ha kiszalad a gyerek "ügyei" miatt. Itt pedig nem szívesen, sőt rosszallóan néznek még a gondolatára is. Talán a hozzáálláson kéne először változtatni és ha ez megvan, akkor már nem számít annyira ki mikor megy dolgozni, mennyit marad otthon a gyermeke mellett. És persze a pénz sem utolsó, hiszen Victoria Beckham a sétán készült képeiért többszörösét kapta, mint nálunk egy gyesen lévő anyuka egy éven keresztül.

Ahogy már írtuk Mary McCormack a Célkeresztben 42 éves színésznőjének szeptember 10.-én született meg a 3. gyermeke, egy kislány.  A kis Lilian Morris első fényképét a színésznő feltette a Twitter-re. Otthon két kislány már nagy örömmel várta a testvérkét, Margaret 7 éves, Rose pedig 4 éves lesz. Jenny McCarthy is szeretettel gratulált az új jövevényhez. Mi is sok boldogságot kívánunk !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Célkeresztben - a sorozat egyik pillanata

Dr. Csont babája

Címkék: család kismama sorozatok beckham

2011.09.18. 23:18

Nagy sorozatfüggő vagyok ( Hűha !?! ) és bizony szívesen olvasok a kedvenceimről. Ilyen a csodaszép Dr. Temperance Brennan a Dr Csont c. sorozatból, és az őt megformáló színésznő, Emily Erin Deschanel (1976. október 11.).  A sorozaton kívül ismerős lehet még A rózsa vére, Hideghegy és Boogeyman c. filmekből is. Emily első kisbabáját várja és igazán kivirult. Igyekszik továbbra is fenntartani a vegetáriánus étrendjét és örömmel készül az anyaságra. A színésznő 2010. szeptember 25-én három év párkapcsolat után házasodott össze egy szűk körű ceremónia keretén belül David Hornsby színész-íróval. A nyolc hónapos terhes színésznővel férje is készül, aki szintén szeretne bemenni felesége mellé a szülőszobába. A sorozat készítői számára igencsak nagy fejtörést okozott, hiszen a történetben nem került bele Emily terhessége, kíváncsian várom hogyan sikerült megoldaniuk a folytatást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közben David Beckham úgy nyilatkozott, hogy örülne a következő babának. A hír igencsak gyorsan jött, hiszen a negyedik gyermekük még csak július 7.-én született. David imádja, hogy ilyen nagy családja van, nagyon örül a négy egészséges gyermeknek és szívesen venné ha újabb babájuk születne. A rosszallók ellenére úgy tűnik valóban élvezik, hogy nagycsaládosak, szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel, viszik őket mindenfelé magukkal. Vajon párja, Victoria mit szól a nyilatkozathoz ?

 

 

 

 

 

Legyen mindenkinek csodaszép hétvégéje !
Legyen mindenkinek ideje magára, a családjára, a szeretetre és az ölelésre. 
Érezd magad nagyon boldognak és szabadnak ! Együtt és egyedül is.

 

 

Pocahontas
Arra gondolsz, aki nem olyan, mint te.

Most azthiszed nem tudok semmit,
És te oly sok helyen jártál, mert elvitt a hajó.
De hogy lehet hogy én, ilyen tudatlan, szegény,
Megértem azt is amire nincs szó? Nincsen szó.

Most minden föld a tiéd, hogyha rálépsz
Hisz élettelen, s birtokodba száll.
Én ismerem a fűt, a fát, a forrást
Minden él, minden érez, csoda vár.

Mondd miért hiszed, hogy nincs más, csak az ember?
És értelmetlen, minthogy másként él?
Ha lábnyomába lépsz egy idegennek
Látod azt, mit nem hittél, hogy nem hittél.

Sűrű éjeken a farkas dala holdról szól
A vadmacska a párja után sír
És ha énekelsz, hát véled zúg a hegység
Közben eléd hordja színeit a szél, közben eléd hordja színeit a szél.

Jöjj, kergetőzzünk ősi szűk csapáson!
Jöjj, néked nyújtja száz kincsét a föld.
Jöjj, hemperegj egy gazdagabb világban,
Haszon nincs, minden néked nyújt gyönyört.

A zápor és a folyó édes testvér,
A gémek és a vidra jóbarát.
És összetartó minden, ami itt él
Körül járunk és a lángunk égig ér.

Égig érnek a platánok, soha ki ne vágd, akkor meg tudod.
Csak úgy érted, hogy a farkas dala holdról szól, ha rézbőrű és fehér összeáll.
És együtt énekelünk, mind a hegyek hangján.
Közben ezer színnel kápráztat a szél.
Akkor néked él a föld,
És csak néked tündököl
Amíg élsz, ezernyi színnel száll a szél.

Dorinára még sokan emlékeznek, amikor a Barátok Közt sorozatban Noémit játszotta. Onnan 2009-ben távozott, azóta nem csak színészi, de énekesnői szerepben is megismerhettük. A 22 éves kis hölgy ( 156 cm magas :) ) közben felnőtt és a hétvégén férjhez ment a 33 éves Hannig Viktorhoz. Nem egy hirtelen döntés volt, hiszen három és fél éve alkotnak egy párt. A lagzit egy budai szórakozóhelyen tartották és a menyasszonyi ruha is különleges volt. A fehér ruha elől térdig ért, hátul egy nagy fekete masni és uszály díszítette. Ám ami a leginkább feltűnő volt, hogy milyen nagyon boldogok. Remélem 50 év múlva ilyen aranyosak lesznek. Ezt remélve, kívánunk sok  boldogságot Nekik !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez az én kedvencem Tőle, ha szeretitek a meséket Nektek is tetszik majd :

Csifó Dorina - Mindent akarok én ( Aranyhaj és a nagy gubanc - betétdal )

Miss Universe 2011

Címkék: szépség csajszi

2011.09.14. 14:59

A Miss Universe 2011 egy nemzetközi szépségverseny , melyet 2011 szeptember 12.-én rendeztek meg Brazíliában, Sao Paulóban. A 89 nevezett lány közül tizenöt kapott esélyt a döntőbe és egy lánynak az interneten szavazók döntése alapján sikerült a legszebbek közé jutnia. 

A legszebb lány az Angola-ból érkezett Leila Lopes lett. Az 1986 születésű lány az első angolai, és a negyedik afrikai nő, aki a verseny 60 éves története alatt elnyerte ezt a címet. A 2. Ukrajna, a 3. pedig Brazília lett. A "mi " Lipcsei Bettánknak nem sikerült a 16 legszebb közé továbbjutnia. A Makány Márta tervezte " nemzeti kosztüm "ruháját sokan kritikákkal illeték. Döntsétek el, mennyire tesz eleget a népviselet cím alatt futó megmérettetésnek. Az biztos a többi lány ruhája sem igazán volt jellegzetes "népviseletes", én kicsit érdekesnek találom a lila szint, a nadrágot és "playboy" nyuszis füleket. A nemzeti jellegzetességnek talán a magyar párták  azaz a füleket, és a paszománnyal díszített felsőt szánták, viszont nem csak nekem nem volt egyértelmű, hiszen a világsajtóban is szexi cicának nézték a magyar lányt. Szerintem a jellegzetes piros - fehér - zöld összeállítás jobb lett volna, ha már egyszer népviseletben hazánkat kell képviselni. Betta egyébként nagy eséllyel indult a versenyben, csak jókat írtak róla. Látva egyébként a 16 lányt azt merem állítani ő is simán belefért volna, hiszen nála kevésbé szebbek is bekerültek, de egy nagyon erős mezőny volt, tényleg csodaszép lányokkal.

Gratulálunk a nyertes Leila Lopeznek !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2. Miss Ukrajna / Olesszia Sztefanko / és a győztes Miss Angola / Leila Lopez /.

 

2. / Olesszia Sztefanko / 3. / Priscila Machado / és az 1. / Leila Lopez /

 

 

Beyonce ruhája

Címkék: kismama beyonce csajszi

2011.09.14. 08:58

Beyonce és húga, Solange Knowles tegnap részt vettek New York-ban a a Mercedes Benz divathéten. Egy igazán különleges ruhadarabban jelent meg a 30 éves énekesnő, aki augusztusban jelentette be az MTV Video Music Awards-on mindenki megdöbbenésére, hogy kisbabát vár. A ruha nagyon csalóka,  takar és jól elrejt, de mindenesetre nagyon érdekes és mégis csinosabb, mint a húga összeállítása.

Nektek, hogy tetszik ?

 

 

Ha már nemrégen beszéltünk a Gosslin ikrekről, ismerjetek meg egy másik ikres nagycsaládot. A barátnőm ajánlotta a Masche családot. Jenny (32) és Bryan Masche (29) babát szerettek volna, de mivel természetes úton nem sikerült, ezért egy meddőségi klinikához fordultak. A három évi sikertelen próbálkozás után Jenny terhes lett és az ultrahang teljes megdöbbenésükre hat magzatot mutatott. 2007. június 11.-én, 30 heti és négy napi terhesség után császármetszéssel megszülettek az ikrek. Egyik baba sem volt 1400 gr súlyú, ezért eleinte még lélegeztetőgépen voltak, de folyamatosan fejlődtek és szépen sorban mehetek haza. Július 19-én elsőként csütörtökön Blake került haza, majd Grant követte szombaton. A következő héten Bailey, Svannah és Molli mehetett haza a kórházból,  legvégül pedig vasárnap a sérvműtéten átesett Cole. Naponta 38 üveg tejet, 18 váltás ruhát két mosásnyi szennyest és 50 pelenkát használtak el. A pár kapcsolata szintén úgy tűnik, hogy megromlott, de igyekeznek rendbe hozni és közben a kicsik is sokat nőttek.

 

 

 

 

 

 

 

Szerintem nagyon aranyosak, de gondolom nem lehetett könnyű. Nem csak anyagilag kell nagyon sok minden, de nagyon sok türelem, odafigyelés kell ennyi pici gyerekhez. Gondoljátok el, hogy reggel mennyi idő kell az elkészüléshez. Először mikor kicsik még öltöztetni, etetni és tisztába rakni. Amikor mind a hat baba megvan szerintem lehet elölről kezdeni az egészet. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

A Beckham családban negyedjére végre kislány született. A három fiú mellé - Brooklyn  12 éves, Romeo  8, és Cruz  6 -   július 7.-én született kicsiről pedig folyamatosan lehet új híreket hallani. Ezúttal a legújabb képeket láthatjátok itt. Az eddigi pletykák ellenére igenis szeretetteljes anya - baba kapcsolatban és nagyon csinosan sikerült őket lefényképezni. Számomra furcsa, hogy egy anyukának, miért kell ilyen pici babával ennyire közszemlére állni, agyonra fogyni és akkora cipőben menni, hogy félő el ne ejtse a kicsit. De hát mindenki másképp csinálja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 36 éves Kate Gosslin igyekszik újra középpontba kerülni. A Kate és 8 gyerek című sorozat anyukája szeretné tovább folytatni a saját életüket bemutató sorozatot. A legújabb nyilatkozata szerint nem hallgat a volt férjére - Jon Gosslin - és semmiképp sem szeretne középszerű, normális életet élni. Kate : " a gyerekeimnek akarom a legjobbat ... " A 10 éves ikrek Cara és Mady , és 7 éves hatosikrek Alexis, Hannah, Aaden,  Collin, Leah, és Joel szinte egész életüket a kamerák előtt töltötték. A szülők közti egyre megromló kapcsolat és a válásuk után úgy tűnt mégsem folytatódik a Jon & Kate és 8 gyerek című reality sorozat. Ám Kate nem hagyta magát és egyedül is tovább folytatta. Sajnos sokaknak már így nem tetszett,  a válása után elvesztette varázsát a boldog 8 gyerekes család képe és kritikák érték Kate nevelési módszereit is. " Biztos vagyok, hogy valamilyen módon még látni fogják a gyerekeimet "- mondta Kate. Saját ambícióit illetően Kate szeretne még visszatérni a képernyőre legalább egy kis szerep idejére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jon és Kate Gosslin 1999-ben házasodtak össze. Kate-nek nem sikerült teherbe esnie, ezért mesterséges kezelésnek köszönhetően megszülettek az ikrek 2000 október 8.-án. Cara és Madelyn után szerettek volna még egyet és az újabb beavatkozásnak köszönhetően 6 gyermekük született egyszerre, három fiú és három lány. A nyolc gyereket nevelő család igazi szenzációnak számított és egy műsort  készítettek velük, ami  hatalmas sikert aratott, ezért egy év múlva újra forgattak velük, ami felülmúlta az első adás sikerét. Ezek után egy jó ajánlatot kaptak a szülők, a szerződés aláírása után a hét több napján is forgattak és  sorozatot készítettek a gyerekek mindennapi életéből. A "Jon & Kate Plus 8" hatalmas sikerrel ment egészen addig, míg a szülők el nem váltak. 2009 szeptember végétől a műsor "Kate Plus 8" néven tovább folytatódott, de már nem volt  igazi sikere a 8 gyermekét egyedül nevelő édesanyának. Kate, az egykori kórházi nővér, mindenképpen a médiában szerette volna folytatni, versenyzett egy táncos műsorban és a könyvei is hatalmas sikerrel fogytak. A műsornak köszönhetően sikerült anyagilag is nagy vagyonra szert tennie, egy csodaszép villába költözniük és rengeteg felé eljutniuk ahová egyébként nem sikerült volna.

Pár babát találtam akik hamarosan várhatóak, megszülettek vagy megmutatták milyen szépek.

Ki ne emlékezne a Váratlan utazás című sorozatra ? Lucy Maud Montgomery regényéből készült sorozat a kilencvenes évek egyik legnagyobb sikere lett. ( Én úgy szerettem. Öröm volt látni, hogy milyen dolgok történtek a szereplőkkel. Kinek ne jutna eszébe Sarah Stanley, Hetty néni, a King család, Olivia vagy Gus Pike  ? ) A kis cserfes Sarah azóta felnőtt és a 32 éves színésznő nemrégen bejelentette, hogy férjhez ment David Sandomierski ügyvédhez, akitől közel 4 hónapos terhes. Egy másik sorozat, mégpedig a Seherezádé sztárja is gyermeket vár. Bergüzar Korel kisfia pár hónapja ünnepelte az első születésnapját, és egy bő fél év múlva világra jön a kistestvére is. A színésznő a mostani várandósság időszakát nehezebben éli meg. Férje, Halit Ergenc amiben tud, segíti.

Lily Allen és Hilary Duff is kisbabát vár. Lily még az esküvőjükön jelentette be, és közel 6 hónapos terhes, míg Hilary nemrégen közölte az 1. házassági évfordulójukon.

 Beyonce és párja, Jay Z  is kisbabát várnak !  A hírt az énekesnő  vasárnap a Los Angelesben megrendezésre kerülő MTV Video díjkiosztón jelentette be és megmutatta pocakját is.  A pár 2008 óta házas és már régóta tervezték a kisbabát. Bár többször is felröppent a hír, de Beyonce eddig mindig tagadta és elmondása szerint úgy tervezte, hogy a 30. születésnapjára kisbabát szeretne. Szeptember 4.-én töltötte a 30, így valóban sikerült betartani ígéretét.   Az információk szerint Beyonce kisfiút vár, aki várhatóan februárban érkezik.  Valószínűleg a kisfiúnak Kanye West, Jay Z  legjobb barátja lesz a keresztapja. 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marion Cotillard és Guillaume Canet  páros szintén nem szívesen enged belátást a magánéletében. Ezért igencsak nagy dolog, hogy sikerült a 3 hónapos Marcel fiúkat lencsevégre kapni, hiszen születése óta nagyon óvták a fotósoktól. Akkor sikerült a kicsit is lefényképezni, amikor Marion-nal megérkeztek Los Angelesbe, ahol  az Eredet sztárja épp a harmadik Christopher Nolan-féle Batman-film forgatására érkezett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Zanzibár gitárosa, Sidi is megmutatta augusztus végén 6 hetes kislányát. A kis Kendra a mamája szerint sokat alszik, mint a papája, de a Reflektor felvételei szerint inkább a mamája, hiszen csodaszép.

 

 

 

 

 

 

 

Nyolcadik unokája született meg Paul McCarty-nek. Idősebb lányának, Marynek született meg negyedik gyermeke, a baba a Sid nevet kapta.

Mary McCormack a Célkeresztben 42 éves színésznőjének szeptember 10.-én született meg a 3. gyermeke, egy kislány. A szerepe szerint is beírták a sorozatba a babavárást. Otthon a két kislány várja már a tesvérkét, Margaret 7 éves, Rose pedig 4.

Július 21.-én Péterfy Borinak született kisfia. A Péterfy Bori & Love Band énekesnőjének és Merényi Dávid fotósnak kisfia született, aki a Merényi Doma nevet kapta.

A Bűbájos boszorkák csinos Phoebe-je augusztus utolsó napján anyuka lett. Alyssa Milano és nála hat évvel fiatalabb párja, Dave Bugliari első gyermeke, augusztus 31.-én született. A 38 éves színésznő és kedvese a Milo Thomas Bugliari nevet adták a picinek.

 

süti beállítások módosítása