Lassan vége a nyárnak és sok gyerek boldogan megy iskolába idén ősszel, a nyáron ugyanis sokan voltak táborozni és lesz mit mesélni a többieknek az osztályba. Ami végülis nem újdonság, de idén lehetősége volt erre olyanoknak is, akik anyagi helyzete nem engedte volna meg, hogy egy nagyszerű élményben legyen részük. Az utóbbi években szomorúan néztem a tájékoztatásokat és kiírásokat. Bizony igaz volt, aki gyermekét akarta nyaralni küldeni, mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Nem egyedi eset volt, hogy ezt NEM engedhette meg magának sok család. Lassan felnőtt lesz az a generáció, akik közt sokan vannak olyanok, kik életükbe jó, ha egyszer voltak nyaralni valamelyik vízparti táborban. Tudom az utóbbi időben sok kritikát kap a kormány, de el kell ismerni, hogy nagyon jó lehetőséget adott, hogy az Erzsébet-programon belül táborokat indított. Az utóbbi években nem nagyon szerveztek állami táborokat, amelyeket azok is megengedhettek maguknak, akiknek aligha juttna arra, hogy - egyébként az olyan nagyon drága helyre - nyaralni küldje gyermekét. Tudom mindenki egymásra mutogat ilyenkor, hogy bárki tudna ilyet csinálni, de eddig valamiért mégsem volt ( miért is ? ) és most végre létrejött. A gyerekeknek egy hetes turnusokat szerveztek különböző programokkal.  A program nem a gazdagabb és nem is a nagycsaládoknak szólt, ide az egyetlen feltétel az volt, hogy olyan gyerekek jelentkezhetnek, akik nehezebb anyagi helyzetben élnek.  A táborokat a különböző érdeklődési kör szerint csoportosították. A lelkesen és örömtől csillogó arcot látva, ahogy a barátaim gyermekét láttam, a sok élménybeszámolót hallgatva, nem értem miért nem is volt ilyen eddig ?  Magyarország anyagi helyzetéről nagyon sokszor hallunk, ám nagyon kevés esetben van szó arról, hogy milyen jó dolgok is történnek mellette. Az itt résztvevő gyerekek élménye nagyon fontos, ami az ő jővőjüket építi és ez a mi ( felnőttekre gondoltam ) jővőnket is jelenti. A program nem zárult le, meghirdették az őszi időszakra is !  Várják egyéni jelentkezők,csoportok, iskolai osztályok jelentkezését.  Reménykedem benne, hogy a későbbiekben is lesz a programnak folytatása, mert igenis szükség van ilyenre. 

Kívánok mindenkinek nagyon jó pihenést a következő pár napra, ami még ebből a nyárból maradt !

És közben hallgassuk meg az új Tábordalt, a képeket nézve remélem más is érzi mennyire jó ez a kezdeményezés.

A dalt a Megasztárban megismert énekesek éneklik :Patai Anna, Radics Gigi, Szakos Andrea, Tolvai Renáta, Kökény Attila, Burgess Benji, Lakatos Yvette és Talán Attila

https://www.erzsebetprogram.hu/hirek.php?azon=59

 

A tv 2 Riportját láthatjátok. A legtöbb magyar család már három gyermeket sem mer vállalni, ellentétben a Lakatos családdal. Magdi és Zsolt eddig tizenkét gyermekkel büszkélkedhet. A legidősebb 16 éves, míg a legkisebb mindössze 6 hónapos. Magdi, az édesanya szerint ahogy egyre többen lettek egyre jobban kezdtek élni.

 

Szerintem igen érdekes és nehéz is lehet egyszerre több gyermeket is vállalni, különösen érdekes a helyzet, ha nem kettő, hanem már három, négy vagy öt gyermek érkezik egyszerre egy családban. Ikrek érkezése ma már nem számít annyira különlegesnek hazánkban sem, de egyébként a nem könnyű feladat igencsak megnehezedik ha több is jön kettőnél. Ezekből válogatott a Fókusz Plusz egy kis ízelítőt a mi kis híres ikres családjainkból.

Ajánlom figyelmetekbe az RTL KLUB egyik riportját :

 

Ahol a gólya bőven osztott repetát

Olyan családokhoz kopogtattunk be, akik egy egész országot leptek meg gyermekáldásukkal. Vajon hogy vannak az egykori négyes-, sőt, ötös ikrek, akik anno Híradókban, újságokban szerepeltek? Rábukkantunk egy meglepő történetre is: egy testvérpár mindkét tagja hármas ikrekkel lett terhes.

 

Hogy valakinek ötöse legyen a lottón, annak 1 a 44 millióhoz az esélye. Borzasztó kevés. De még ennél is sokkal kevesebb, 1 a 65 millióhoz, hogy egészen máshol, a pocakban legyen ötösünk. Nem véletlen hát, hogy az egész Földön összesen 15 jelenleg is élő ötös ikerpárt tartanak számon, ebből egyet ráadásul mi adtunk a világnak.

 

A Fókusz Plusz olyanokhoz látogatott el, akik az ikerterhesség szépségeit nem a hangzatos statisztikákon, hanem saját bőrükön és hétköznapjaikon csodálhatják meg.

2011.10.01.

 

 

 

Találtam egy cikket az Erdély. hu oldalán, ahol egy 11 gyerekes családdal készült riportból hallhatunk részletet a  Kossuth Rádió Határok nélkül című, 2009 május 5-én elhangzott műsorából.

http://w1.erdely.ma/eletmod.php?id=51468&cim=tizenegy_gyermekes_csalad_aradon

"Ma már nem túl gyakori a nagy család, de azért előfordul. Például a tizenegy gyermekes Fejér család Aradon. Nem egyszerű lecke, persze ennyi gyermeket nevelni, de akiknek olyan a hozzáállásuk, mint az övék, azok a nehézségek ellenére is boldogok. Támaszuk is akad: a Katalin Egyesület az időseknek és a nagycsaládosoknak is igyekszik segíteni, bár szűk esztendőkben szűkebben jár az adomány is."

illusztráció

 

Sarah Drew színésznő első babáját várja. A színésznőt az Everwood-ban Hannah Rogers, és a Grace klinikában April Kepner szerepében ismerhettük meg. Sarah október 1.-én lesz 31 éves és nagy örömmel tudatja a világgal milyen érzés is a babavárás. A saját blogjában olvashatunk arról milyen "hihetetlen" élmény volt az első ultrahangja :  Az ultrahang semmivel sem összehasonlítható dolog, hiszen itt érzed először igazán a terhesség szuper érzését. Azt kell mondanom, az első ultrahang életem  egyik leghihetetlenebb tapasztalata. Látni, ahogy a baba mozgatja a karját és rúgdos a lábával. A kisbaba látványa megerősíti a tényt, hogy hamarosan én is szülővé válok.  Minden alkalommal amikor érzem,  hogy mozog a baba, felidézem a képet, amit róla láttam. Azóta még többet beszélek a hasamhoz. Közben úgy érzem ez egy úgy kezdet. Amikor még középiskolás voltam, álmodoztam és izgalommal vártam az új tanévet. Szerettem álmodom arról, hogy a jövő mit hozhat, kikkel találkozom majd és milyen izgalmas dolgok történnek velem. Bármi megtörténhet. Most úgy érzem,  egy teljesen új fejezet kezdődik az életemben. Az álmomat élem a magánéletem és a karrierem szempontjából is. És hidd el, az új álmaim sokkal izgalmasabbak, mint  a tinédzserkoriak. Azt hiszem, megvan az oka, amiért kapunk  közel tíz hónapot, amíg a baba növekedik, mielőtt találkozna velünk. Szükségem van időre, hogy feldolgozzam  a változásokat amik bennem zajlanak. Ez egy igen izgalmas és érzelem teljes időszak. Anyám mindig azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amiért igazán megéri várni az életben, az a házasság és a gyermekvállalás, és azt kell mondjam, azt hiszem, kezdem megérteni, miről is beszélt.

 

2011 augusztus 13.-án Jessica Alba színésznőnek kislánya született. Most jelentek meg az első nyilvános képek az OK magazinban kis Haven Garner Warren -ről. A fotókon Jessica, a 3 éves lánya Honor és a 6 hetes Haven látható.

Ahogy hírül adtuk, Emily Deschanel  kisbabát vár. A  színésznő kisfia, Henry Hornsby tegnap megszületett !

A 34 éves színésznő férjével (David Hornsby ) együtt készült a szülőszobába és végig kitartott vega életmódja mellett. A Dr. Csont című sorozat főszereplőjét Dr. Temperance Brennan-t játszó színésznő áprilisban jelentette be terhességét és ezzel igazán meglepte a sorozat készítőit. Szeretettel gratulálunk a kisfiúhoz és jó egészséget kívánunk !

 

Mel B fotói

Címkék: család gyerek kisbaba

2011.09.22. 00:42

Megmutatta Mel B kislányát. A kis Madison, az énekesnő, Melanie Brown és a filmproducer Stephen Belafonte első közös gyermeke, de ahogy írtuk az édesanyja és édesapja is többszörösen szülő, hiszen Melanie-nak van már két lánya, a tizenkét  éves Phoenix Chi és a négy éves Angel Iris, ( Jimmy Gulzartól illetve Eddie Murphy-től ) férje pedig egy hat éves kislány, Giselle büszke édesapja. Ahogy Victoria Beckham korábban mondta, volt énekesnő társa, Mel is úgy nyilatkozott,  hogy tervezne még szívesen másik babát is. Talán csak nekem fura és meglepő, hogy szülés után szinte már kötelező ilyesmiket mondani ?

És íme a képek a kicsiről :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Judy már nagyon várja a baba születését, aki az orvosok szerint  január 4.-re érkezik majd. Az énekesnő még nem árulta el milyen nemű a kicsi, de már neveket említett. Kislány esetén a Maja vagy a Szonja névre gondolt, kisfiú esetén pedig Mártont szeretne.

Bryce Dallas Howard, a Napfogyatkozás vámpírja is babát vár. A 30 éves színésznőt a Pókember 3 vagy A falu című filmekben is láthattuk. A kismama és férje, Seth Gabel szerint nem a baba neme a fontos, csak az, hogy egészséges legyen. A házaspárnak már van egy kisfiúk, Theo 4 éves.

 

 

 

 

 

Gryllus Dorka a 38 éves színésznő az RTL Klub Reggeli  című műsorában jelentette be, hogy babát vár és a harmadik hónapban jár. Az apuka Simon Kornél színész, akivel Dorka a Pinceszínházban játszik együtt.

Keveházi Krisztina is itt mondta el, hogy februárra várja második gyermekét. A balettművésznek már van egy iskolás nagylánya, Jázmin és úgy tűnik a testvérke kisfiú lesz. Krisztina férje nagyon örül, hiszen a családban főként lányok vannak, így talán a kisfiúval valamelyest helyére billen a nemek aránya.  

 

 

 

 

 

 

 

Haumann Petra viszont már nem sok idő múlva újra babázik. A színésznőnek és férjének, Király Attilának 2005-ben született Rozi lánya és most második kisbabájukat várják. Petra a Jóban Rosszban című szappanoperában is szerepet kapott és most egy csodaszép "szerepre" készül.

Tori Spelling is szintén szülésre készül. A két gyerekes anyukának a legújabb információk szerint csak egy hét van hátra a harmadik szüléig. A Beverly Hills 90210 - ből ismerté vált színésznőnek Dean McDermott a férje és van már két gyermekük: Liam Aaron McDermott (2007) és Stella Doreen McDermott (2008).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk !

Anyaság és karrier

Címkék: család gyerek beckham kisbaba

2011.09.20. 10:34

Úgy látszik a Beckham baba nélkül nem lehet napot kezdeni. Minden nap újabb hírek jelennek meg róla, pedig Harper még csak két hónapos. Legújabban az a hír, hogy a mama viszi mindenfelé és így a Victoria által tervezett legújabb kollekció bemutatásakor is ott volt anyukája kezében, aki nagyon büszke rá, hogy a pici babája milyen ügyesen viselkedik. Victoria Beckham örül, hogy már nincs szüksége a kismama ruhákra és  hogy sok csinos ruha közül válogathat, annak ellenére, hogy egyre több helyen jelennek meg olyan nyilatkozatok, hogy szeretnének még több gyermeket.  Talán az is bizonyítja ezt, hogy  Victoria sem tagadja a híreket és szerinte igenis össze lehet egyeztetni az anyaságot és a karriert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon jó látni, hogy ennyire szereti a babát, és tényleg foglalkozik is vele, pedig megtehetné, hogy valamilyen dajkaseregre hagyja, míg ő az ügyeit intézi. Viszont más szempontból nézve a mi kis hazánkban mennyire fogadják azt szívesen, ha egy ilyen csöppséggel mész be dolgozni és cipeled magaddal ügyeket intézni ? Nem tudom, hogy az ország melyik területéről lehet ezt elmondani ? Sajnos az eddigi ismereteim szerint nem szívesen veszik sem a hivatalok ( ügyintézés ugyebár ekkor is kell, / sőt, többet mint máskor / mivel a kicsinek kellenek a különböző papírok, legyen az személyes okmány vagy csak pénzbeni juttatás / gyes, gyed, családi pótlék ... /, és hát sorban állni órákat !?!  ) sem a munkahelyek, sőt még a különböző szolgáltató egységek sem (  még ha bababarát megnevezésű is az adott szálloda, étterem ... ) ha pici babával mész be hozzájuk. Ezért hiába akarnánk is, hogy itthon dolgozzanak az édesanyák, ha közben nem preferáljuk, hogy a gyermekével is foglalkozzon közben. Hiába mondják sokan, hogy külföldön lehetséges, ha ott örömmel veszik a gyermeket, nem szólnak, ha kiszalad a gyerek "ügyei" miatt. Itt pedig nem szívesen, sőt rosszallóan néznek még a gondolatára is. Talán a hozzáálláson kéne először változtatni és ha ez megvan, akkor már nem számít annyira ki mikor megy dolgozni, mennyit marad otthon a gyermeke mellett. És persze a pénz sem utolsó, hiszen Victoria Beckham a sétán készült képeiért többszörösét kapta, mint nálunk egy gyesen lévő anyuka egy éven keresztül.

A 36 éves Kate Gosslin igyekszik újra középpontba kerülni. A Kate és 8 gyerek című sorozat anyukája szeretné tovább folytatni a saját életüket bemutató sorozatot. A legújabb nyilatkozata szerint nem hallgat a volt férjére - Jon Gosslin - és semmiképp sem szeretne középszerű, normális életet élni. Kate : " a gyerekeimnek akarom a legjobbat ... " A 10 éves ikrek Cara és Mady , és 7 éves hatosikrek Alexis, Hannah, Aaden,  Collin, Leah, és Joel szinte egész életüket a kamerák előtt töltötték. A szülők közti egyre megromló kapcsolat és a válásuk után úgy tűnt mégsem folytatódik a Jon & Kate és 8 gyerek című reality sorozat. Ám Kate nem hagyta magát és egyedül is tovább folytatta. Sajnos sokaknak már így nem tetszett,  a válása után elvesztette varázsát a boldog 8 gyerekes család képe és kritikák érték Kate nevelési módszereit is. " Biztos vagyok, hogy valamilyen módon még látni fogják a gyerekeimet "- mondta Kate. Saját ambícióit illetően Kate szeretne még visszatérni a képernyőre legalább egy kis szerep idejére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jon és Kate Gosslin 1999-ben házasodtak össze. Kate-nek nem sikerült teherbe esnie, ezért mesterséges kezelésnek köszönhetően megszülettek az ikrek 2000 október 8.-án. Cara és Madelyn után szerettek volna még egyet és az újabb beavatkozásnak köszönhetően 6 gyermekük született egyszerre, három fiú és három lány. A nyolc gyereket nevelő család igazi szenzációnak számított és egy műsort  készítettek velük, ami  hatalmas sikert aratott, ezért egy év múlva újra forgattak velük, ami felülmúlta az első adás sikerét. Ezek után egy jó ajánlatot kaptak a szülők, a szerződés aláírása után a hét több napján is forgattak és  sorozatot készítettek a gyerekek mindennapi életéből. A "Jon & Kate Plus 8" hatalmas sikerrel ment egészen addig, míg a szülők el nem váltak. 2009 szeptember végétől a műsor "Kate Plus 8" néven tovább folytatódott, de már nem volt  igazi sikere a 8 gyermekét egyedül nevelő édesanyának. Kate, az egykori kórházi nővér, mindenképpen a médiában szerette volna folytatni, versenyzett egy táncos műsorban és a könyvei is hatalmas sikerrel fogytak. A műsornak köszönhetően sikerült anyagilag is nagy vagyonra szert tennie, egy csodaszép villába költözniük és rengeteg felé eljutniuk ahová egyébként nem sikerült volna.

Sok jó ember ...

Címkék: család gyerek napló nagycsalád

2011.09.02. 12:41

A Napló riportere, Való Gábor a nyáron beköltözött közel két napra egy 7 gyermekes családhoz. Nagy örömmel és bizony szomorúsággal is néztem a videót. Szerintem igen jellemző magyarországi helyzetet jelenít meg, mert bizony a dolgozó szülők igyekszenek eltartani a gyerekeiket és hiába igyekeznek igencsak szerény körülményeket sikerül biztosítani. Ő esetükben 7 gyermeket nevelnek, ami egyáltalán nem jellemző, de viszont a szerényen élés, a szűkös anyagi körülmények szerintem igencsak tipikus ma hazánkban.

Becsülendő és tisztelet jár mindenkinek, aki ma csak gondol egyáltalán arra, hogy gyermeket szeretne vállalni. Szerintem az elmúlt 10 év nem éppen arra törekedett, hogy hazánk népessége növekedjen. ( Nem hiába rohamosan csökken Magyarország lakossága. ) A gyerekek után járó lakástámogatás megszüntetése, a gyes csökkentésével való riogatás,  ( amit be is váltottak és szerencsére visszavontak ) valamint  a lehetetlen anyagi helyzet következménye, hogy nagy öröm ha valahol megszületik az az egy gyermek is, akire  sokszor közel 10 év együttélés után mernek vállalkozni a párok. Én mindenképp megfontolnám, hogy támogassam a családokat ( ellenvetést is elfogadok, de gondold el kérlek, hogy ki lesz majd az, aki a te nyugdíjadat biztosítja, hiszen a mai rendszer szerint a dolgozó emberek járulékából fizetjük ), hogy a jövőben is segítsük a gyermekek megszületését ( sajnos szerintem egy ajtódísz nem ér ilyen szempontból semmit, maximum a gesztus becsülendő , de ebből sem a szülészorvos, a kórházi ellátás, a babakelengye, bababútor, babakocsi  ... nem kifizethető ) és a szülőknek lehetőséget adjunk, hogy becsületesen fel is tudják nevelni a szeretettel és örömmel várt utódot. A helyzet szerintem addig nem igazán javul, amíg a jövőre nézve nem gondolkoznak úgy a leendő szülők, hogy meg tudják teremteni azt az anyagi hátteret, ( napi kiadások, lakáshitelek,  beiskolázás, jövőbeni támogatás ... ) amiben a gyermeküket tisztességesen, normális anyagi körülmények biztosításával fel tudják nevelni.

Ezek után persze duplán is öröm nézni, hogy a Tóth család mennyire rokonszenves és boldog család, akik mindenféle luxus nélkül élnek 7 gyermekükkel egy alig 50 nm-es panellakásban. Mindketten tanult emberek, főiskolát végeztek és igyekeznek a gyerekeknek mindent megadni. A riport bemutatja a napi rutint, hogy milyen sok nehézséggel kell naponta szembenézni és mégis mennyi öröm van a szülőknek a gyerekekben, akik - ha úgy alakulna - szívesen vállalnának még.

Aki nem látta a riportot szerintem mindenképp érdemes megnéznie, aki pedig már látta, szerintem ő is szívesen nézi  majd újra.

 

Iskolakezdés

Címkék: gyerek iskolakezdés

2011.08.31. 23:42

Szeptember 1. elég sok emberben vegyes érzelmeket kelt, hiszen nagyon sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon készen állok-e az iskolakezdésre ? Nem számít, hogy kisdiák vagy kicsit nagyobb, netán szülő, sőt akár már nagyszülő is, nagyon sokaknak nincs egyszerű dolga ezen a napon.

Az iskolakezdés talán az 1. osztályos gyerekek életében jelenti a legnagyobb változást. ( meg persze a szülőkében ) Hiszen egy teljesen új környezet, elvárások és igények közé kell a kisdiáknak beilleszkedni. Az iskolakezdés előtt az új iskolaszerek és a táska beszerzése sem egyszerű ( és nem utolsóképpen olcsónak sem mondanám ) feladat és ez csak a kezdet még. A gyerekeknek meg kell szokni a napi rutint, a korai kelést és a tanulást. A gyerekeket mindenképp támogassuk és lelkesítsük, hogy valóban örömmel és izgalommal kezdjék a tanévet. Biztosítsuk számukra a kényelmet, legyen szó a megfelelő felszerelésről, a hátat megtámasztó iskolatáskáról vagy arról, hogy otthon legyen helye és tudjon a tanulásra koncentrálni. ( kistestvérek esetén ez nem is tűnik olyan egyszerű dolognak. ) Ne feledkezzünk meg a megfelelő alvás betartatásáról sem, minél nagyobbak annál később is lefekhetnek, de ne legyen fáradt a gyerek reggel, ezért este időben küldjük aludni. Fontos, hogy napközben tudjon mit étkezni, ezért készítsünk nekik reggelit és ebédre szendvicset,  vagy fizessünk elő a menzára az iskolában, de ne legyen éhes napközben. Nagyon fontos, hogy megfelelő iskolában és nevelőhöz írassuk gyermekünket, ha úgy érezzük mégsem jó a sporttagozatos vagy művészeti iskola keressünk neki inkább másikat, ahol jól érzi magát. Ami minden gyereknél fontos, figyeljünk rájuk ! Kérdezzük meg naponta mit csinált, milyen volt, segítsünk a házi feladatban, a tanulásban és igyekezzünk minden nap megbeszélni mi történt vele aznap. Minden gyermek szívesen tanul ha látja, hogy van aki támogatja és figyel rá.  Nagyon boldog és sikeres iskolakezdést mindenkinek ! 

 

 

Nagycsalád

Címkék: gyerek születés nagycsalád

2011.08.24. 22:43

 
Az interneten sem mindig találkozunk igazán nagycsaládokkal ( itt értem azokat ahol olyan 6 saját  gyerek van legalább ) ezért igazán érdekes a lenti videó, ahol a gyerekek száma 11 és nemrégen közben megszületett a 12. gyermekük, Sára nevű kislányuk is. Engem őszintén lenyűgöz, hogy miként is mer valaki ennyi kis apróságot vállalni és felnevelni őket rendes, tisztességes módon. Talán a videón látott család jobb körülményt tud biztosítani a gyerekeiknek, mint máshol a 2 gyermekes családok, de azért igazán becsülendő, hogy mégis mernek ma Mo.-on ennyi gyermeket nevelni. Sajnálom, hogy az emberek nagy többsége nincs abban a helyzetben, hogy akár egy gyermekkel többet merjenek vállalni ( ha egyáltalán azt az egyet merik ), hátha kicsit ösztönző ez a példa, hogy így is lehet. Jó lenne tudni, hogy csinálják ? ... 
És részemről gratulálok Nekik !
 
 
 
 
 

Itt még "csak" a 10. babára várva :

 
Egyébként külföldön is igen kedveltek a nagycsaládok, és a televíziók számára is előnyös megnyerni az ilyen hatalmas családokat. Legyen szó, akár a Bates vagy a Duggar családról, ahol közel 20 gyerek él egy családban és műsorukkal igen népszerűek lettek.
 

 

süti beállítások módosítása