Lassan vége a nyárnak és sok gyerek boldogan megy iskolába idén ősszel, a nyáron ugyanis sokan voltak táborozni és lesz mit mesélni a többieknek az osztályba. Ami végülis nem újdonság, de idén lehetősége volt erre olyanoknak is, akik anyagi helyzete nem engedte volna meg, hogy egy nagyszerű élményben legyen részük. Az utóbbi években szomorúan néztem a tájékoztatásokat és kiírásokat. Bizony igaz volt, aki gyermekét akarta nyaralni küldeni, mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Nem egyedi eset volt, hogy ezt NEM engedhette meg magának sok család. Lassan felnőtt lesz az a generáció, akik közt sokan vannak olyanok, kik életükbe jó, ha egyszer voltak nyaralni valamelyik vízparti táborban. Tudom az utóbbi időben sok kritikát kap a kormány, de el kell ismerni, hogy nagyon jó lehetőséget adott, hogy az Erzsébet-programon belül táborokat indított. Az utóbbi években nem nagyon szerveztek állami táborokat, amelyeket azok is megengedhettek maguknak, akiknek aligha juttna arra, hogy - egyébként az olyan nagyon drága helyre - nyaralni küldje gyermekét. Tudom mindenki egymásra mutogat ilyenkor, hogy bárki tudna ilyet csinálni, de eddig valamiért mégsem volt ( miért is ? ) és most végre létrejött. A gyerekeknek egy hetes turnusokat szerveztek különböző programokkal.  A program nem a gazdagabb és nem is a nagycsaládoknak szólt, ide az egyetlen feltétel az volt, hogy olyan gyerekek jelentkezhetnek, akik nehezebb anyagi helyzetben élnek.  A táborokat a különböző érdeklődési kör szerint csoportosították. A lelkesen és örömtől csillogó arcot látva, ahogy a barátaim gyermekét láttam, a sok élménybeszámolót hallgatva, nem értem miért nem is volt ilyen eddig ?  Magyarország anyagi helyzetéről nagyon sokszor hallunk, ám nagyon kevés esetben van szó arról, hogy milyen jó dolgok is történnek mellette. Az itt résztvevő gyerekek élménye nagyon fontos, ami az ő jővőjüket építi és ez a mi ( felnőttekre gondoltam ) jővőnket is jelenti. A program nem zárult le, meghirdették az őszi időszakra is !  Várják egyéni jelentkezők,csoportok, iskolai osztályok jelentkezését.  Reménykedem benne, hogy a későbbiekben is lesz a programnak folytatása, mert igenis szükség van ilyenre. 

Kívánok mindenkinek nagyon jó pihenést a következő pár napra, ami még ebből a nyárból maradt !

És közben hallgassuk meg az új Tábordalt, a képeket nézve remélem más is érzi mennyire jó ez a kezdeményezés.

A dalt a Megasztárban megismert énekesek éneklik :Patai Anna, Radics Gigi, Szakos Andrea, Tolvai Renáta, Kökény Attila, Burgess Benji, Lakatos Yvette és Talán Attila

https://www.erzsebetprogram.hu/hirek.php?azon=59

Így is lehet :

Alexis Lynne Jordan 1992 április 7.-én született Columbiában, Dél-Karolinában. Az Amerika Got Talent ( kb. mint egy magyar Megasztár vagy X-faktor )  nevű tehetségkutatón vett részt 2006 - ban, ahol akkor David Hasselhoff és Brandy az elődöntőig juttatta a tehetséges 14 éves lányt. A válogatáson elénekelt Whitney Houston csodaszép és igen nehéz száma, I Have Nothing, megmutatta, hogy milyen jó, ám a következő fordulón mégis kevésnek bizonyult.  A kiesés után Alexis kiadóknak küldözgette a demóját és a Youtube -ra kezdte feltöltögetni a saját feldolgozásait, amit 2008-ban több mint egy millióan néztek meg. Ennek köszönhetően lemezfelvételre hívták, amit Jay-Z is meghallgatott. Ezek után már egyenes út volt a sikerhez. Az első kislemeze, "Boldogság"  címmel 2010 szeptemberében jelent meg és rögtön az első helyre került, a következő "Good Girl" szintén hasonló eredményt hozott. A megjelentetett kislemezek sikere után,  február 25 .- én megjelent debütáló albuma, Alexis Jordan címmel. A számait szinte már az egész világon ismerik és milliók hallgatják. Folyamatosak a felkérések és a sikerek. A legújabb egy duett : Sean Paul - Van 2 Luv U. A  jövő héten kezdődő X- faktor tehetségeit ( vagy épp pont a nem tehetségeseket ) várva, talán mutatja Alexis példája, hogy egy sikertelenség mennyire nem befolyásolja, hogy valaki miként is folytatja tovább. Legyen példa azoknak, akik tehetséget éreznek magukban, ( jó azért ha van is ) és mégsem sikerül rögtön a vágyott siker.

A lényeg az, hogy nem szabad feladni !

 

süti beállítások módosítása