Ez a hét is gyorsan elment. ( Számomra mindenképp. ) Ismét egy szombat délután közepén járunk. Az ilyen - egyébként igencsak gyors - hétköznapokkal egyébként nem is lenne semmi baj, ( iskola és munka utálat esetén mindenképp ) de sajna már a fél hétvégénk is odavan. ( Annak jó, aki ilyenkor épp dolgozik) Hogy mi történt a héten ? Nekem elsősorban a bolond időjárás volt, ami igazán figyelemreméltó volt. ( Lévén elég fejfájós vagyok. Hát ugyebár hol fájna, mint ahol a leggyengébb ? :) ) Elég sok minden történt azért a héten.

Judy  - akit a Groovehouse énekesnőjeként ismerhettünk meg,  - kisbabájában szeretné majd megtalálni a régi vonásait. Az így is csodaszép énekesnő egy autóbaleset után számtalan plasztikai műtéten esett át, ahol nagyon sokat változott az arca. Nagy öröm számára, hogy a születendő gyermekében megláthatja majd régi önmagát. Talán a "kismamaságnak" köszönhető az ilyen nyilatkozat, de szerintem az énekesnő így is csodaszép, a hangja pedig egyszerűen fantasztikus. Ha a baba mégsem teljesen az ő vonásait örökli, reméljük azt az életerőt és kitartást mindenképp, ami az anyukájában is megvan, ha így lesz, akkor biztosan büszke lehet a babára Judy.

 

 

 

 

Prokopp Dóra 44 évesen is igazán fiatalos és csinos. A 4 gyermekes édesanyát először talán a Szerencsekerék című vetélkedőből ismerhettük meg. Ám az eredetileg  mentőorvos igazán büszke lehet , amit elért a magánéletben és karrierjében is. Az Év Szülészete 2011-díj átadásakor nyilatkozta nemrégen, hogy ő még szívesen szülne még egyszer, de mivel párja nem támogatja ebben, így valószínűleg már csak az unokája születésekor megy ismét szülészetre, hiszen nagylánya már 22 éves, így pár éven belül ez is aktuális lehet. A babaszoba portál alapította díj igencsak egyedülálló. A díj odaítéléséről egyébként maguk a szülők dönthettek, akik három hónapon át tartó internetes szavazáson értékelhették a 77 hazai, vagy önkormányzati tulajdonban lévő szülészeteket. A nyertesek : - Szülőszobai ellátás: Margit kórház-Csorna - Felszereltség és környezet: Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház - Gyermekágyi és újszülött ellátás: Városi Önkormányzat Kátai Gábor Kórház-Karcag  - Az Év Szülészete 2011 díját a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház vehette át.

Peller Mariann lesz Tilla műsorvezető társa a Tv2 új műsorában az ÖsszeEsküvőkben. Az esküvős műsor ellen pedig az Rtl Klub újra elindítja a Való Világot. Valószínűnek érzem, hogy egy új műsor elsőre jobban vonzza majd az emberek figyelmét, mint a villa, amit a beharangozók alapján azért igyekeztek jól megváltoztatni, hogy mégse legyen lerágott csont.

Természetesen nem csak jó dolgokkal voltak tele a hírek. Sok baleset is történt. Illegális abortuszt végző orvost kaptak el, ellene eljárás folyik. Egy másik ügy pedig éppen a héten zárult le. Elég sok embert érdekelt, hogy miként végződik Stohl András pere. A színész jogerősen 10 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, az embereket megosztotta az ítélet, sokan kevesellték, mások felmentették volna a büntetés alól.

Farrah Gallacher 5,7 kg súllyal született, ami az átlagos kb. 3 kg-os súlyú babák közt igencsak méretesnek számít, így a kislány jelenleg Nagy- Britannia legnehezebb kislánya.

Amanda Holden miután bejelentette, hogy ismét várandós, szerdán autóbalesetet szenvedett. A  vadon bűvöletében sztárjának kocsija egy kisteherautóval ütközött.  A 40 éves sztár nem éppen szerencsés, hiszen már kétszer is elvesztette a babáját, de most pár karcolással megúszta mikor 5 éves kislányáért, Lexiért ment.

 

 

 

 

 

És holnapra is lesz esemény.

Magyarország szeptember 11.-én tartja a Magyar Dal Napját. Nagyszerű programokkal és csodálatos koncertekkel várják az érdeklődőket az ország több pontján. Szerintem  igazán érdekes és élménydús vasárnap elé nézünk, használjuk ki a várható szép időt és élvezzük a jó programokat !

Amerika eközben emlékezik. 2001. szeptember 11., 8 óra 46 perc -  repülőgép csapódik a New York-i Világkereskedelmi Központ felhőkarcolójának tornyába. Holnap lesz 10 éve az ikertornyok elleni támadásnak, az Egyesült Államok ez alkalomból nagy létszámú rendőri erőkkel, rendkívüli készültséggel  és szigorú intézkedések mellett készül a megemlékezésre.

Mindenkinek nagyon szép hétvégét ! Jó szórakozást és pihenést !

süti beállítások módosítása